43 férfit vert át egy karcagi nő

Letartóztatta a Szekszárdi Járásbíróság azt a 44 éves karcagi nőt, aki csaknem kilenc és fél millió forintot csalt ki 43 férfitól egy társkeresőn – olvasható a 24.hu-n. Egy paksi lakos tett feljelentést tavaly a nő ellen, akivel egy társkereső oldalon ismerkedett meg. Az asszony a férfitól különböző kitalált történetekkel hónapok alatt több mint másfél millió forintot csalt ki. A paksi rendőrök a nyomozás során megállapították, hogy a 44 éves nő még legalább 42 másik férfit is átvert, akiktől különböző indokokkal – adóhatóság által kiszabott büntetés megfizetésére, megélhetésre, gyermeke gyógyszerének kiváltására,…

Tovább olvasom

Négy százalékkal vezet a Fidesz előtt az ellenzéki összefogás

Négy százalékos az előnye a közös ellenzéki listának a Fidesz–KDNP-vel szemben – derült ki a Závecz Research közvélemény-kutatásából, amit a hvg.hu ismertet. A kutatást november 2. és 12. között végezték kétezer ember megkérdezésével, a felmérést az LMP pártalapítványa, az Ökopolisz Alapítvány rendelte meg. A kutatásból az derült ki, hogy 72 százalékos lenne a részvételi hajlandóság, ha most vasárnap lenne az országgyűlési választás. A Fidesz–KDNP-re 37 százalék szavazna, az ellenzék listájára 41 százalék, ez a Závecz októberi felméréséhez képest 2 százalékos erősödést jelent, mind az ellenzéki, mind a fideszes oldalt tekintve.…

Tovább olvasom

Gulyás Gergely szerint csak a jelenlegi kormány a szabadság örököse

„Magyarországon azért van különösen nagy tétje a választásoknak, mert csak a jelenlegi kormányoldal a szabadság örököse, akinek a demokratikus meggyőződése megkérdőjelezhetetlen” – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Budapesten, a Magyarország Alaptörvénye 10 éves – gyökerek, értékek és szuverenitás című nemzetközi konferencián. Az MTI beszámolója szerint Gulyás Gergely azt mondta, az Európai Uniónak ma kizárólag olyan vezetői vannak, akik történelmi szerencséjükből adódóan mindig a szabadságban, a demokráciában beszéltek arról, hogy milyen fontos a szabadság, a demokrácia. Ezzel szemben a magyar állami vezetők – a miniszterelnök, az államfő és a…

Tovább olvasom

Lóugrás-terv: Budapestről akarják megdönteni a macedón kormányt?

Noha Orbán Viktor is mellette kampányolt, az utolsó választásokat nem a több mint tíz éven át regnáló Nikola Gruevszki, hanem szociáldemokrata kihívója, Zoran Zaev nyerte. Győzelme után derültek ki az előző kormány visszásságai, amiért Gruevszkit börtönre ítélték. A zárka helyett – Orbán segítségével – Magyarországra menekült, ahol menedékjogot kapott. Ezzel egyidejűleg terjeszkednek Észak-Macedóniában a magyar tulajdonban levő médiumok, amelyek attól sem riadnak vissza, hogy légből kapott hírekkel járassák le a Gruevszkit felváltó kormányt. A minap a megbuktatása volt a cél: a bizalmi szavazáson azonban végül egy képviselő – aki a…

Tovább olvasom

Megnövekedett hanghatás: a szolnoki Thököly úton gyakorlatozik kedden a Honvédség

November 16-án kiképzési feladatot hajt végre a Magyar Honvédség 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár a szolnoki Thököly úti laktanyában – írja a szolnokinaplo.hu. Ebben az időszakban a környéken megnövekedett hanghatásra kell számítani. Az alakulat a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát.”

Tovább olvasom

Orbán szerint jó dolog a munka, ha megfizetik

Aláírta a bérmegállapodást Orbán Viktor miniszterelnök a munkáltatók és szakszervezetek képviselőivel hétfőn a Karmelita kolostorban – számolt be a HVG. Az eseményen Orbán arról beszélt, hogy a kormányzásuk kezdetekor a legfontosabb vállalásuk a munkaalapú gazdaság létrehozása volt, 2010 óta pedig negyedével csökkentették a munkát terhelő adók mértékét. Kiemelte, hogy a minimálbér legalább háromtényezős egyenlet, vannak a munkavállalók, akik magasabb fizetést szeretnének, a munkaadók, akik meg akarják őrizni a versenyképességüket és van a kormányzat, amelynek az a kötelessége, hogy az ország pénzügyeit rendben tartsa. Ahhoz, hogy a bérek növekedjenek, a versenyképesség…

Tovább olvasom

Húszezren a tiszta választásért 2022-ben

A 2022. évi országgyűlési választások tisztasága szempontjából alapvető fontosságú, hogy minden szavazókörben legyen két olyan felkészült szavazatszámláló, aki független a kormánypártoktól. Ezt felismerve 2021 májusában az ellenzéki összefogás hat pártjának elnöke megbízta a Tiszta Választásokért Alapítványt azzal, hogy segítse elő a közös listát állító pártok szavazatszámlálóinak koordinálását. Az együttműködés eredményeként született meg a 20k22 projekt, amely segíti a hatpárti közös toborzást, a jelentkezők képzését és delegálását, továbbá biztosítja az esetleges választási incidensek összegyűjtését, valamint a szavazóköri eredmények alternatív összesítését. A 20k22 projekt együttműködik a civil szavazatszámlálókat már 2018-ban toborzó Számoljuk…

Tovább olvasom

Az egykori Gyurcsány-kormány két emberét is megfigyelték a Pegasusszal

Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatóját, valamint közeli munkatársát, Glemba Zoltán volt NBH-s műveleti főosztályvezetőt is célba vették a Pegasus kémszoftverrel – derítette ki a Direkt36. Az ő telefonszámaik is szerepelnek abban a világszerte 50 ezer, Magyarországról több mint 300 számot tartalmazó kiszivárgott adatbázisban, mely az izraeli eszközzel célpontnak kiválasztott számokat tartalmazza. Már korábban is számos közvetett bizonyíték volt arra, hogy a Pegasust a magyar állam használja megfigyelésére, Kósa Lajos fideszes politikus azonban a múlt héten ezt nyilvánosan be is ismerte. Nincs egyértelmű magyarázat arra, hogy Laborcot és…

Tovább olvasom

Áttörés: Gulyás elismerte, hogy a kormány használta a Pegasust

„Nem sok ügyben tudtam konkrétan utánanézni a sajtóban megfogalmazott vádaknak. Van, ahol sikerült. Ezek egy része teljesen valótlan, és van olyan, ahol van valamilyen valóságalapja. És ahol volt valóságalapja, ott nem arról volt szó, hogy valakit személyében megfigyeltek, hanem valakit a valakivel való kapcsolattartása miatt vontak titkos információgyűjtés alá.” Ezt válaszolta Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón a Telex kérdésére Pegasus-ügyben. Ezzel ő az első kormányzati szereplő, aki nyíltan elismerte: a magyar állam valóban használta a Pegasus nevű kiberfegyvert olyan magyar állampolgárok ellen, aki se nem bűnözők, se nem…

Tovább olvasom

Már csak matematikai esélye maradt az Olajbányásznak a nemzetközi kupában

FIBA Europe Cup, H-csoport, 5. forduló: Szolnoki Olajbányász – Legia Varsó 68-75 Olaj: Pongó 7/6, Badzim 16/12, Cummings 14/3, Subotic 10/6, Taiwo -. Csere: Cakarun 11, Solano 4, Rogic 2, Kovács -, Rudner 2, Zsíros 2. A Legia legjobb dobói: Cowels 15/9, Kaminski 13/6, Wyka 12. A Kezdő5.hu kosárlabda-szakportál beszámolója: Az odavágón a Legia csarnokában ment el hosszú időre az áram, most pedig kisebb technikai gond miatt a visszavágó is pár perces csúszással kezdődött – a Legia már továbbjutott, így nem is vetették be egyik legjobbjukat, Abdur-Rahkmant, illetve a veterán…

Tovább olvasom