Másfél év felfüggesztett börtönre ítélték a vesztegető jászberényi fagylaltost

Megosztás

A Szolnoki Törvényszék 2 rendbeli hivatali vesztegetés bűntette miatt 1 év 6 hónap – végrehajtásában 3 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönre ítélte és 200 ezer forint összegű vagyonelkobzást alkalmazott, azzal a jászberényi fagylaltozót üzemeltető férfival szemben, aki miután a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai egy próbavásárlás során azt észlelték, hogy nem adott nyugtát és a pénztárgépben is több pénz van, mint az azon bizonylatolt értékesítések, 100-100 ezer forinttal próbálta megvesztegetni a két revizort, hogy a vádlott szavait idézve, „rendben legyen a jegyzőkönyv.”

Az ügyben 2021. szeptember 16-án emelt vádat a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség. A Szolnoki Törvényszék pedig néhány héttel később, 2021. november 5-én, előkészítő ülésen hozta meg az ítéletet.

A döntés érdekessége, hogy abban a bíróság a 2018. július 1-je óta hatályos új büntetőeljárási törvény egyik újítását alkalmazva, az ügyészség és a vádlott között köttetett egyezséget hagyta jóvá. Ebben a „felek” abban állapodtak meg, hogy azért, hogy a vádlott a büntetőügy bizonyításához hozzájárulva együttműködik az ügyészséggel, a vád tárgyává tett bűncselekmények vonatkozásában a bűnösségre is kiterjedő feltáró és részletes beismerő vallomást tesz, az ügyészség az egyezségben konkrétan megjelölt büntetés kiszabására tesz majd indítványt. A bíróság az ítéletében e körben az egyezségben foglaltaktól nem térhet el.

Kapcsolódó cikkek