Új, rendkívüli kihívásokat él meg a közúti fuvarozás a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) szerint. A 2008-as pénzügyi válság, majd a koronavírus-világjárvány után az elszabaduló infláció, a munkavállalói jövedelmek és az egyéb külső költségek emelkedése mellett robbanásszerűen következett be az egyik legnagyobb költségelem, az üzemanyagár növekedése. A közúti fuvarozásban egyik napról a másikra szűnt meg a rögzített gázolajár, így az üzemanyagköltségek soha nem látott mértékben emelkedtek – írja a HVG. A NiT Hungary álláspontja szerint a hazai közúti fuvarozás kizárólag akkor tarthatja meg piaci versenyképességét, és őrizhető meg az…
Tovább olvasomSzerző: Gáll Tódor
Betört a tiszasülyi házba és késsel tíz vágást ejtett a házigazda arcán
Egy tiszasülyi férfi tett bejelentést a rendőrségre 2022. március 24-én, mert otthonában megtámadták. A férfi a délutáni órákban összetalálkozott a településen egyik ismerősével, akit magával hívott az otthonába. A házigazda mikor egyedül hagyta pár percre a vendégét, az a férfi rádióját magához vette és távozott a házból. Kis idő elteltével a korábbi vendég ismét megjelent a bejelentőnél, akitől akkor már agresszívan pénzt és ruhaneműt követelt. A férfi nem tett eleget a követelésnek, ezért ököllel mellkason ütötte. A bántalmazástól a sértett elesett. A támadó kutatni kezdett a szobában, majd zsebébe tette…
Tovább olvasomA Keresztanyu és az Apatigris lett a legjobb sorozat
Kilencedik alkalommal hirdették ki a Televíziós Újságírók Díja nyerteseit, ezúttal tizenhárom kategóriában. A gála házigazdája, Gundel Takács Gábor kiemelte, a közmédia egyetlen műsora sem jutott el a jelölésig sem – számolt be a HVG. A szakújságírókból álló grémium döntése szerint a legjobb női műsorvezető Ördög Nóra lett (ő a díj kilenc éve alatt hétszer kapta meg ezt az elismerést), a legjobb férfi műsorvezető pedig Till Attila. Idén díjazták a legjobb zsűritagot is, ezt Puskás Peti nyerte el. A legjobb showműsor – megelőzve a Dancing with the Stars-t és az X-Faktort…
Tovább olvasomForgalommal szemben autózott Szajolban
Egy tiszavárkonyi lakos közlekedett személygépkocsival Szajol belterületén 2022. március 23-án a déli órákban. A sofőr egy belterületi parkolóból a 4. számú főút Szolnok felé tartó forgalmi sávjába kívánt hajtani, azonban kanyarodáskor a Szolnokról Törökszentmiklós irányába haladó forgalmi sávba vezette autóját, szemben a forgalommal. A szolnoki egyenruhások épp ellenőrzést hajtottak végre a szóban forgó főúton, így a szolgálati gépjármű fedélzeti kamerája felvette az eseményt. A rendőrök azonnal a jogsértő után mentek, aki időközben észlelte figyelmetlenségét és visszatolatott. A szabályosan közlekedő gépjárművezetők továbbá szabályszegő szerencsére sérülés nélkül kerültek ki a rendkívül balesetveszélyes…
Tovább olvasomEzeken a helyeken mérnek sebességet csütörtökön Jász-Nagykun-Szolnok megyében
Március 24-én 6 órától, 25-én 6 óráig 24 órás kiemelt sebességellenőrzés lesz a magyarországi utakon. A SpeedMarathon akcióban a rendőrség valamennyi traffipaxát bevetik majd. Az akció kapcsán korábban lehetett bárkinek javaslatokat is tenni, hol mérjenek a rendőrök. Most a rendőrség közzé tette, hol és mikor mérik majd az autósok sebességét a nap során. A Borsod megyei traffipax-pontok ezen a linken találhatók!
Tovább olvasomAz ukránok szerint több mint kétezer gyereket hurcoltak el az oroszok
Az Egyesült Államok ukrajnai nagykövetsége posztolt arról a közösségi oldalán, hogy az ukrán külügyminisztérium szerint az orosz hadsereg 2389 gyereket hurcolt illegálisan Oroszországba Donyeck és Luhanszk régiókból. Kiemelték, hogy az orosz erők ezzel szerintük nem segítség nújtanak, sőt emberrablásként emlegetik a gyerekek elhurcolását. A történteket a nemzetközi jog súlyos megsértésének nevezték. Korábban Kijev azzal vádolta meg Moszkvát, hogy illegálisan deportált gyerekeket Mariupolból. (hvg.hu)
Tovább olvasomLerúgta a Tószeg felirat egyik betűjét egy helyi lakos
Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a Szolnoki Rendőrkapitányság rongálás és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy tószegi lakos ellen. A megalapozott gyanú szerint a 18 éves fiatalember 2021. december 11-én az éjszakai órákban a falu belterületén kihelyezett TÓSZEG felirat G betűjét lerúgta. A jogsértőt a nyomozók rövid időn belül elfogták és előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A terhelt nem tudott különösebb magyarázatot adni cselekményére, elmondása szerint az egy hirtelen ötlet volt. A nyomozók az ügy vizsgálatát befejezték és a napokban vádemelési javaslattal küldték meg…
Tovább olvasomVáratlan szolnoki betli a ZTE ellen
Magyar férfi NBI/A csoportos kosárlabda-bajnokság, alapszakasz Szolnoki Olajbányász – Zalakerámia ZTE KK 63-74 (16-17, 7-17, 19-23, 21-17) Szolnok: Young 7/3, Badzim 11/3, Kovács 2, Subotic 16/3, Taiwo 3.csere: Gilszki 3/3, Pongó 3/3, Rudner 3/3, Cakarun 8, Cummings 7. ZTE: Wilson 10/6, DeCosey 18/6, Takács -, Barnett 15/3, Horti 4.csere: Parks 14/6, Révész -, Holton 11/6, Németh Á. 2. A klub beszámolója: Meglehetősen sok sérülttel kellett készülnie a héten az Olajbányásznak, Cummings, Pallai, Zsíros, Cakarun is kisebb-nagyobb problémákkal küszködött. Végül Markeith Cummings ott melegített társaival a mérkőzés előtt, ám ez nem…
Tovább olvasomPert vesztett Márki-Zay Péterrel szemben a közmédia
A közmédia híradója, valamint a kormánypárti médiabirodalomhoz, a KESMA-csoporthoz tartozó 888.hu kiadója, a Mediaworks is sajtópert vesztett Márki-Zay Péterrel szemben – mondta ki a hétfő délelőtti tárgyaláson ismertetett elsőfokú ítélet. A sajtóhelyreigazítási perben az ellenzéki miniszterelnök-jelöltet képviselő Litresits András ügyvéd a hvg.hu-nak elmondta: az M1 Híradóban és a 888.hu portálon olyan állításokat tartalmazó közlések jelentek meg Márki-Zay Péterre vonatkozóan, amilyeneket a miniszterelnök-jelölt a hivatkozott lakossági fórumon nem mondott, sőt éppen az ellenkezőjét mondta. A 888.hu szerkesztősége és kiadója március 8-án átvette az idézést a tárgyalásra, mégsem vett részt rajta, és…
Tovább olvasomBezár az OTP oroszországi bankja
Bejelentette az OTP, hogy gyakorlatilag leépíti az oroszországi leánybankját, miközben az ukrajnait továbbra is fenntartja, sőt, különféle adományokkal igyekszik segíteni a háborús helyzet enyhítésén. A bank csütörtökön közzétett közleménye így szól: „Azon dolgozunk, hogy az ország pénzügyi infrastruktúrája, így a gazdaság egésze működőképes maradjon a háborús körülmények között is. Ukrajnai leánybankunk tevékenységének fenntartása mellett több millió eurós támogatással, tárgyi adományokkal, munkatársaink és ügyfeleink körében indított több százezer euró értékű humanitárius adománygyűjtéssel, és 160 menekült elszállásolásával, ellátásával járulunk hozzá a válsághelyzet kezeléséhez. Oroszországi leánybankunk működését teljes mértékben alárendeljük a nemzetközi szankciós…
Tovább olvasom