Jobbközép néppártot épít Márki-Zay Péter

A pártalapításon távozik Márki-Zay Péter: jobboldai szavazókra céloz és két év múlva az európai parlamenti választáson méretné meg először új formációját. „Éppen most van itt az ideje, hogy egy a jobboldaliak széles körében is elfogadható párttal erősödjön az ellenzék, ahol a korrupció vagy a szélsőségesség fel se merülhet” – írta közösségi oldalán az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje. „Fontos, hogy létrejöjjön egy jobbközép szavazóknak elfogadható néppárt, amely az Európai Néppárt hazai partnereként két év múlva elindul az EP-választáson, és addig is teljes erővel szervezi az ellenállást, valamint kiáll a politikai okból meghurcolt…

Tovább olvasom

Az oroszok rakétákkal támadtak egy vasútállomást, rengeteg a civil áldozat

Az ukrán állami vasúttársaság szerint az állomást a polgári lakosság evakuálására használták, ezért a sok polgári áldozat – összesen több ezer civilg volt jelen a helyszínen. A hírek szerint minimum száz sebesült is van a halottak mellett. Az oroszok a Donyeck körüli vasúthálózatot támadják, ez ennek a műveletnek a legfrissebb fejleménye. Két orosz rakéta csapódott be pénteken a kelet-ukrajnai Kramatorszk vasútállomásába, a támadás legalább harminc halálos áldozatot követelt, mindannyiuk civil volt – írja a HVG. Az ukrán állami vasúttársaság szerint az állomást a polgári lakosság evakuálására használták, ezért a sok…

Tovább olvasom

A DK tovább támad: szerintük a kétharmad kizárólagos oka Márki-Zay Péter

„Látom, hogy a vereség után néhány ellenzéki is Gyurcsány Ferencet emlegeti, mert könnyebb és megnyugtatóbb nekik az a tudat, hogy ő a hibás ezért a választási vereségért, nem pedig Márki-Zay Péter. Hadd hívjam fel a figyelmüket egy apró összefüggésre. Mert valóban van itt egy Gyurcsány-szál a háttérben, csak nem úgy, ahogy elsőre gondolják, meg nem is annyira a háttérben:. 2019, önkormányzati választás – Nincs Márki-Zay Péter, Gyurcsány Ferenc pedig felszántja az országot az egész kampányban. Eredmény: masszív ellenzéki győzelem, nyertünk Budapesten, Miskolcon, Pécsen, Tatabányán, Salgótarjánban, Egerben és Szombathelyen. 2022, országgyűlési…

Tovább olvasom

Százmilliós fizetések repkednek a Mol és a Waberer’s vezérkarában

A Budapesti Értéktőzsdén hozta nyilvánosságra a Mol, a Waberer’s és a Rába Nyrt. a javadalmazási jelentését – írja a Forbes. Az intézkedés az Európai Uniós jogharmonizáció jegyében jött létre. A Molnál már a külsős tagok is nagyon jól kerestek, például Csányi Sándor 78,5 millió, Anthony Radev pedig 60 millió forintot vihetett haza, de a többi tag sem kapott kevesebbet 60 millió forintnál fejenként. Valamivel kevesebbet kapnak, de így is irigylésre méltó javadalmazással rendelkeznek a felügyelőbizottsági tagok: Pandurics Anett, Dávid Ilona és Lánczi András fejenként 18 milliót kap, Chikán Attila majdnem…

Tovább olvasom

Szolnoki győzelem az első felsőházi meccsen

Az ellen a Sopron ellen kezdte a középszakasz felsőházának küzdelmeit az Olajbányász férfi kosárlabda-csapata, mely az alapszakaszban Szolnokon és Sopronban is legyőzte a piros-feketéket. Így aztán bőségesen volt miért visszavágni a vendégeknek, akik pihenten érkeztek a Tiszaligetbe. Pihentségről ellenben nem igazán lehetett szó a szombaton még kupadöntőt vívó házigazdánál. Szolnoki Olajbányász – Sopron KC 91-80 (24-21, 25-20, 22-22, 20-17) SZOLNOK: Pongó 6/3, Badzim 20/9, Kovács P. -, Subotic 13/6, Taiwo 4. Csere: Young 19/3, Cummings 17/9, Cakarun 10, Pallai 2, Rudner G. -. SOPRON: Mack 12/3, Myers 16/3, Q. Ford…

Tovább olvasom

Több független lap sem kérdezhetett Orbántól a sajtótájékoztatón

Megtartotta a vasárnapi választási győzelem utáni első nemzetközi sajtótájékoztatóját Orbán Viktor miniszterelnök. A hvg.hu beszámolója szerint, bár az ő munkatársuk is bejutott a tegnapi, szerdai sajtóeseményre, nem engedték, hogy feltegye a kérdéseit. Mint a portál fogalmazott, a sajtótájékoztatón Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár „cipzárszerűen” szólította az újságírókat, egy nemzetközi, egy hazai média sorrendben, „ügyelve arra, hogy a kormánypárti média összes munkatársa feltehesse ugyanazt a típusú kérdést: Orbán mit szól az ellenzék bukásához”. A hvg.hu azonban nem kapott szót Kovácstól, és legalább négy másik médium is így járt. Mint arról…

Tovább olvasom

Egyre többen vannak börtönben Magyarországon, közel kétszer annyian, mint az európai átlag

Az Európa Tanács 2021-es büntetés-végrehajtási statisztikái szerint Magyarország a viszonylag magas bebörtönzési rátával bíró országok közé tartozik – írja a Népszava. 2021-ben Oroszországban 100 ezer lakosra 328 elítélt jutott, Törökországban 325, majd következik Grúzia (232), Azerbajdzsán (216), Szlovákia (192), Litvánia (190), a Cseh Köztársaság (180) és Magyarország (szintén 180), az európai átlag 102 volt. 2011 és 2021 között a bebörtönzöttek aránya Magyarországon 3 százalékkal nőtt, miközben az ET tagállamainak túlnyomó többségében csökkent.

Tovább olvasom

Közös világbajnokságot rendezne Oroszország és Kína

Oleg Maticsin, az orosz kormány sportminisztere reményét fejezte ki, hogy az orosz kérelmet alaposan megfontolják. Keddi állásfoglalása azután hangzott el, hogy az Orosz Kézilabda Szövetség elnöke, Szergej Siskarjov bejelentette, közös kérelmet szándékoznak benyújtani Kínával a 2029-es vagy a 2031-es női világbajnokság megrendezésére. A megcélzott események ugyan még messze vannak, de ha az elbírálásra most kerül sor, Oroszország aligha indul jó esélyekkel. A 2023-as női vb-nek Dánia, Norvégia és Svédország, a 2025-ös tornának Németország és Hollandia ad otthont, míg 2027-ben Magyarország lesz a házigazda. (telex.hu)

Tovább olvasom

Az oroszok eltaláltak egy mérgező savas tartály Ukrajnában, füstfelhő borítja az eget

A kelet-ukrajnai Rubizsnye lakóit felszólították, hogy maradjanak otthon, mert az oroszok eltaláltak egy salétromsavat tartalmazó tartályt, és mérgező füstfelhő borította be a környéket – írja a Telex. Egyelőre nem világos, hogy mennyi sav volt a tartályban, de az anyag „meglehetősen mérgező” – figyelmeztetett kedden Szerhij Hajdaj, a luhanszki régió katonai vezetője. Az embereket arra utasították, hogy maradjanak otthon, vagy viseljenek nátriumoldatba mártott arcmaszkot, és figyeljék a szél irányát. „Jobb, ha bent várakozunk, ez a sav egy eső után lebomlik. De senki sem tudja, mikor fog esni az eső. Ezért kérem,…

Tovább olvasom

Márki-Zay aligha lesz ott a parlamentben

Hétfő délelőtt Márki-Zay Péter azt nyilatkozta a Telexnek a mandátumát firtató kérdésre, hogy Hódmezővásárhelyre fog fókuszálni, majd hozzátette: „a vásárhelyiekért fogok dolgozni a következőkben, ennek fényében döntök a parlamenti mandátumról”. Ez pedig arra utal, hogy a volt miniszterelnök-jelöltet nem látjuk viszont a parlamenti patkóban. Márki-Zay Péter nemcsak az egyesült ellenzék vezetőjeként szenvedett vereséget vasárnap, hanem egyéniben is fölényesen legyőzte Lázár János, ráadásul abban a választókerületben, aminek része Hódmezővásárhely is. A vereség okairól nem mondott túl sokat a portálnak, annyit azonban közölt, hogy szerinte a „régi Jobbikot nem sikerült megszólítani”, akik…

Tovább olvasom