A kormány kutatóintézete órák alatt megállapította, hogy a magyarok egyetértenek Orbán legújabb döntésével

A magyarok 79 százaléka támogatja, hogy a kormányzat különadót vessen ki azokra a vállalatokra, amelyek extraprofitra tettek szert, hogy az így keletkező bevételek segítségével hosszú távon is fenntarthatóvá váljon a rezsicsökkentés – derül ki a kormányközeli Századvég legfrissebb közvélemény-kutatásából. A cég villámgyors munkát végzett: Orbán Viktor szerda délután 6 körül jelentette be az újabb különadókat, a Századvég pedig csütörtök délelőtt már publikálta is a mérést – írta a HVG. A Századvég kutatása alapján a magyarok úgy látják, hogy az árak emelkedése elválaszthatatlan az orosz–ukrán háborútól, illetve annak következményeitől. Ennek megfelelően…

Tovább olvasom

Felfüggesztett börtönre ítélték Szolnokon az egyik illegális letöltőoldal üzemeltetőjét

A Szolnoki Törvényszék szerzői jogok különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó megsértésének bűntette miatt 2 év – végrehajtásában 3 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönre és ötvenezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a 45 éves büntetlen előéletű férfit, aki 2010. és 2017. júniusa között, mintegy 7 éven át csaknem húszezer darab, összesen több mint ötezer órányi audiovizuális művet (rajzfilmeket, rajzfilmsorozatokat, filmeket, filmsorozatokat, gasztrosorozatokat, zeneműveket, zenei videókat és ismeretterjesztő sorozatokat) töltött fel az általa létrehozott fizetős letöltőoldalra, ahonnan havi, negyedéves, illetőleg éves regisztrációs díj megfizetése ellenében engedélyezte azok letöltését előfizetőinek. Magatartásával többezer jogosult szerzői…

Tovább olvasom

Zelenszkij elmondta, hogy mikor érdemes tárgyalni Putyinnal

Akkor lesz majd értelme tárgyalni Vlagyimir Putyinnal, ha az orosz elnök „készen áll arra, hogy elhagyja az alternatív valóságának kis buborékját – mondta Volodimir Zelenszkij. Az ukrán elnök a davosi konferencián jelentkezett be egy videóhíváson, ekkor beszélt arról: Putyin felelőssége véget vetni a háborúnak, de ahhoz, hogy ezt az orosz elnök megértse, vissza kell térnie a való világba. Zelenszkij arról is beszélt, nem látja értelmét, hogy közvetítők útján egyezkedjen Putyinnal, szemtől szembe szeretne tárgyalni vele. Nem ez az első alkalom, hogy Putyint azzal vádolják, nincs fogalma arról, mi történik valójában:…

Tovább olvasom

Életben maradt a Szolnoki Olajbányász

A túlélésért lépett pályára az Olajbányász a Tiszaligetben a Kecskemét ellen. Mindkét félnek voltak hiányzói, Gasper Potocnik Pallai Tamást, Pongó Mátét, Zsíros Pétert és Samuel Taiwot nem tudta pályára küldeni, míg Forray Gábor Klobucarnak és Dramicsanyinnak adott kényszerpihenőt – számolt be a szolnoki klub honlapja. Magyar férfi NBI/A, rájátszás, negyeddöntő, 3. mérkőzés Szolnoki Olajbányász – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 95-89 (27-28, 26-23, 25-13, 17-25) Szolnok: Gilszki -, Badzim 17/6, Kovács 16/9, Subotic 22/6, Cakarun 12.cserék: Young 8/3, Sebők -, Rudner 6/6, Cummings 14/6. Kecskemét: Pollard 19/3, Jaramaz 15/12, Milutinovic 22/12, Kucsera…

Tovább olvasom

Az ukránok szerint Vlagyimir Putyin rákos

Kirilo Budanov, az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatóságának vezetője az Ukrajinszka Pravda hírportálnak adott interjújában azt állította, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnöknek több súlyos betegsége is van, köztük onkológiai, de ettől függetlenül még évekig élhet. Budanov az ukrán katonai hírszerzés jelentésére hivatkozva azt állította, hogy Putyin rákbeteg. Számos súlyos betegsége van, ezek közül az egyik a rák. Nem érdemes viszont abban reménykedni, hogy Putyin holnap meghal. Van még legalább néhány éve – fogalmazott a hírszerző főnök. (hvg.hu)

Tovább olvasom

Újabb jelentkező indul a Momentum elnöki posztjáért

A Magyar Hang írta meg, hogy több forrásból úgy értesültek, Gelencsér Ferenc, a párt országgyűlési képviselője is elindul a pártelnöki tisztségért a nyári tisztújításon, miután Donáth Anna, a Momentum jelenlegi elnöke bejelentette, hogy gyermeket vár, ezért nem indul újra a pozícióért. A Telex kérdésére a Momentum is megerősítette Gelencsér indulását. Gelencsér a párt alapító tagja és 2019 óta Budapest I. kerületének alpolgármestere. A 2022-es országgyűlési választáson a közös ellenzéki lista 26. helyéről jutott az országgyűlésbe. Vele együtt már hárman indulnak a pártelnöki székért. Korábban Hajnal Miklós, a XII. kerület parlamenti…

Tovább olvasom

Bödőcs Tibor: Az ország két nagy tragédiája a kormány és az ellenzék

„Szerintem a két nagy tragédiája ennek az országnak a kormány meg az ellenzék, és ezeket már nehéz is volna leválasztani egymásról. Egy rendszert alkotnak, ahol mindenki játssza a szerepét. Ha ma este kellene fellépnem, akkor biztos az ellenzékről beszélnék többet. Csak úgy nehéz, hogy ennyire súlytalanok, de bőven lehetne rajtuk fogást találni” – mondta a 24.hu-nak adott interjúban Bödőcs Tibor. A humoristát arról is kérdezték, hogy vajon a választási eredmények miatt szünetelteti-e önálló estjeit: „Nem az elmaradt rendszerváltás miatt álltam le az estekkel, ez a szünet rég el volt tervezve.…

Tovább olvasom

Ne egyen ebből a termékből, ha az Auchanban vásárolta

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szennyezettség miatt visszahívta az Auchan saját márkás 100 grammos, vákuumcsomagolt, szeletelt disznósajtját – tájékoztatott a Nébih. A hivatal arra kérte a vásárlókat, hogy ne fogyasszák el azokat a termékeket, amelyek lejárati ideje június első napja. A disznósajtot listeria monocytogenes szennyezettség miatt kellett kivonni a forgalomból. A baktérium a természetben széles körben előfordul, a hűtő hőmérsékletén is képes elszaporodni. Az emberi megbetegedéseknél lényeges szerepet játszik az immunrendszer állapota, egészséges emberekben sokszor semmilyen tünetet nem vált ki. Az érintett áru bármelyik Auchan üzletbe visszavihető, annak árát blokk nélkül…

Tovább olvasom

Zelenszkij is gratulált Novák Katalinnak

A múlt héten lépett hivatalba Novák Katalin köztársasági elnök, és mint ilyenkor szokásos, a világ számos politikusa gratulált neki. A levelekre láthatóan az államfő is büszke, mert a közösségi oldalán csokorba gyűjtötte őket. Ezekből derült ki, hogy Emmanuel Macron francia elnök, Paul Fox brit nagykövet és Fülöp Károly spanyol király mellett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is postázott üzenetet a Sándor-palotába. Azt írta, nagyra értékelik a humanitárius segítséget, amelyet Magyarország nyújt hazájuknak, valamint azt a segítséget is, amelyet a Magyarországra menekülő ukrán állampolgárok kapnak. (hvg.hu)

Tovább olvasom

Bruttó félmilliós fizetéssel csábít a Balatonra az Aldi

Június 1-je és augusztus 31-e között kiemelt forgalmú üzletekké nyilvánítja az Aldi 10 Balaton-környéki üzletét, illetve a gárdonyi boltját, a döntés hátterében a turisztikai szezon várható erősödése áll. Ezek az üzletek hosszabb nyitvatartással állnak majd a vevők rendelkezésére – írja a Telex. A kiemelt balatoni áruházakban a dolgozók létszámát is növelik: a, szezonális időszakra, határozott idejű munkaviszony keretén belül keresnek bolti eladókat. Összesen kb. 120 teljes és részmunkaidős pozíció nyílik meg az áruházlánc Balaton környékén található egységeiben. A jelentkezők a június 1. – augusztus 31. közötti időszakban megnövelt bérre számíthatnak:…

Tovább olvasom