Kiszáradt a Tarna, menteni kell a halakat

“Ökológiai katasztrófa, amihez fogható kevés van” – fogalmazott Bóday Pál, a folyó partján lévő kápolnai Macskaárvaház vezetője. Teljesen kiszáradt a Zagyva egyik mellékfolyója, a Tarna – írta meg az Index. Először az Eger Hírek közölte, hogy szerdára az utolsó csepp víz is eltűnt a folyóból.A helyiek szerint egy vállalkozás szivattyúzta ki a megmaradt kevés vizet a folyóból. “Ökológiai katasztrófa, amihez fogható kevés van. Szívszorító látni a tanácstalanul álló gólyákat, gémeket, más madarakat, vadállatokat, nézik, hova tűnt az utolsó korty vizük” – mondta a portálnak a folyó partján lévő kápolnai Macskaárvaház…

Tovább olvasom

Kiszáradt 15 kilométeres szakaszon egy szlovákiai folyó

Teljesen kiszáradt a Bódva folyó tizenöt kilométeren a szlovákiai Szepsi város környékén, írja az ujszo.com alapján a 444.hu. „Két évvel ezelőtt, a koronavírus-járvány idején árvízzel küzdöttünk, ma pedig teljesen kiszáradt a folyó. Ezek szélsőségek, ugyanis egyszer árvízzel, máskor már kiszáradással van dolgunk” – mondta Slavomír Borovský, a magyar határtól minössze két kilométernyire fekvő Szepsi polgármestere. A vízszint már korábban is csökkent, de olyan még nem volt, hogy teljesen eltűnt volna a víz. A halállomány értelemszerűen a teljes szakaszon kipusztult. via 444.hu; Fotó: Slavomir Borovsky Facebook

Tovább olvasom

Meghosszabbították kedd éjfélig a harmadfokú hőségriasztást

Az előrejelzések szerint szombaton tetőzik a kánikula, de a következő napokban is marad a tikkasztó hőség. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) ajánlását figyelembe véve az országos tiszti főorvos meghosszabbítja a szerdán 0 óra óta érvényben lévő harmadfokú hőségriasztást, amely így nem szombaton, hanem a jövő kedden, július 26-án 24 órakor ér véget. A legmagasabb fokú hőségriasztás az ország egész területére vonatkozik – számolt be róla a HVG.hu. Az NNK és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság arra figyelmeztetett, hogy a tartós meleg megviseli a szervezetet, fáradékonyabbak lehetünk,…

Tovább olvasom

Medúzát videóztak le Mezőtúrnál

A Peresi-Holt-Körösön látták a szokatlan élőlényt. “Mezőtúr mellett, a Peresi-Holt-Körösön horgásztunk a barátaimmal, és ezt találtuk a vízben. Meg tudnák mondani, hogy milyen medúza lehet?” Ezzel a szöveggel küldték be az alább is látható videót a Magyar Haltani Társaságnak. A társaság válaszában így fogalmazott: ” Ez az Európában és hazánkban is sokfelé terjedő édesvízi medúza (Craspedacusta sowerbii) lehet. Úgy tartják róla, hogy a tiszta vizet kedveli, így a jelenléte jól minősíti a holtág vizét.”

Tovább olvasom

Előre szól a MÁV: fennakadásokat okozhat hétvégén a hőség

Akár jelentősebb késések is előfordulhatnak, ezért arra kérik az utasokat, hogy csak a legszükségesebb esetben induljanak útnak.  A kánikula miatti hőtágulás hatására a vágányokban, felsővezetékekben “káros anyagfeszültség” keletkezhet, a MÁV ezért folyamatosan figyeli a pályahálózatot, méri a sínhőmérsékletet. Szükség esetén sebességkorlátozásokat vezet be, amelyek hosszabb menetidőkhöz vezethetnek – közölte a vasúttársaság. Hozzátették: egyes térségekben és vonalakon akadozhat a forgalom, akár nagyobb késések is kialakulhatnak, amikor a csatlakozásokat sem tudják tartani. A vasúttársaság ezért arra kéri utasait, hogy a hétvégén csak a legszükségesebb esetben induljanak útnak, és ha mégis így tesznek, feltétlenül tájékozódjanak…

Tovább olvasom

Mi köze Rogán Antal hivatalának az exfelesége kiugróan sikeres üzletéhez?

A Direkt36 legújabb oknyomozó riportjában azt vizsgálták meg közelebbről, mi állhat Rogán Antal volt felesége, Rogán-Gaál Cecília médiacégének elképesztő üzleti sikere mögött. A cég egy bulvárlapot ad ki, amivel tavaly 1,5 milliárdot termelt. Kiderítettük, hogy a céghez jelenleg kormányzati szereplőktől is jön a pénz. 2019 végén jelentette be Rogán Antal hivatala, hogy a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter 12 év házasság után elválik akkori feleségétől, Cecíliától. Utóbbi 2020-ban újraházasodott, de továbbra is politikus exférjének nevét használja, és jelenleg is Rogán-Gaál Cecíliának hívják. A Direkt36 kutatásai szerint az egykori feleség nem került…

Tovább olvasom

Miniszteri biztossá nevezték ki Rácz Zsófiát

Nemrég szűnt meg az államtitkári pozíciója, mostantól Navracsics Tibor mellett fog tanácsadóként dolgozni. 2019-ben egy törvénymódosítás segítségével is lett helyettes államtitkár Rácz Zsófia, az új kormányban egy rövid átmeneti időszak után azonban már nem tartotta meg ezt a pozíciót. Viszont nem kerül ki az ifjúságpolitikából: kiderült, hogy Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter két évre kinevezte miniszteri biztossá. Ebben a pozícióban egyebek közt „a területfejlesztési koncepciók megalkotása során a miniszter számára javaslatokat fogalmaz meg annak érdekében, hogy a fejlesztések hozzájáruljanak a fiatalok életminőségének, élethelyzetének javításához, és rendszeresen kapcsolatot tart az érintett érdekképviseleti szervezetekkel,…

Tovább olvasom

Őz okozott közlekedési balesetet Tiszaigarnál

A motor utasa könnyű sérülést szenvedett. Egy berekfürdői lakos motorkerékpárral közlekedett 2022. július 11-én este Tiszaigar külterületén a 34-es úton Kunmadaras irányába – írja beszámolójában a police.hu. Haladása során bal oldalról egy őz nekiszaladt a járműnek és a motoros elesett. A baleset következtében a motor utasa – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett.

Tovább olvasom

Lezárták a Margit hidat a katatörvény ellen tüntetők

Nagyjából ezren gyűltek össze kedd délelőtt a Kossuth téren, onnan indulva zárták le a hidat a Momentum elnökének javaslatára. Mint arról mi is írtunk, már kedden elfogadhatják a katatörvény módosítását a Parlamentben, amely miatt sok kisvállalkozónak kell majd új adózási forma után néznie ősztől. A Telex.hu tudósítása szerint emiatt legalább ezren tüntettek a Parlament előtt, a Kossuth téren. A lap beszámolója alapján a tüntetésnek nincs konkrét programja, és felszólalók sincsenek. Néhány politikus is feltűnt a Kossuth téren, például Szabó Tímea, Tordai Bence és Mellár Tamás a Párbeszédből, Bedő Dávid a Momentumból.…

Tovább olvasom

Több mint 400 milliárd forintnyi kárt okozott az alföldi aszály

Brutális szárazság tombol az Alföldön, emiatt több száz hektárnyi búza és kukorica ment tönkre. Mintegy 300 ezer hektárnyi kukorica és 200 ezer hektárnyi napraforgó ment tönkre a súlyos aszály miatt, írja a Portfolio. Csak ennél a két növénynél legalább 400 milliárd forint a kiesés így a gazdáknál. Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke beszélt arról a lapnak, hogy tragikusan gyenge az idei kalászos termés Magyarországon. Hozzátette azonban: míg a Dunántúlon közepes és jó termésű vidékek váltogatják egymást, az Alföldön pusztító aszály tombol. A kieső termés miatt kevesebb jut majd…

Tovább olvasom