A hétvégén 11 ezernél is több koronavírusos beteget regisztráltak

A hétvégén összesen 11 211 új fertőzöttet igazoltak, elhunyt 152 beteg – közölték hétfőn a koronavírus tájékoztató oldalon. Ezzel a járvány kezdete óta összesen 874 630 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek, és 30 881 főre az elhunytak száma. Az aktív fertőzöttek száma 43 542 főre emelkedett, a betegségből kigyógyult 800 207 ember. Kórházban 2605 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 299-en vannak lélegeztetőgépen. A beoltottak száma jelenleg 5 955 207, közülük 5 736 378-an már a második oltásukat is megkapták, 1 millió 221 ezer ember pedig már túl van a harmadik oltáson is.

Tovább olvasom

Jogosítvány nélküli részeg sofőr okozott súlyos balesetet Szolnokon

A Szolnoki Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban bűntett, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetése miatt folytat eljárást egy helyi lakos ellen – írja a police.hu. A 26 éves férfi Szolnok belterületén, a Thököly úton közlekedett október 30-án 21 óra körül, amikor a sofőr áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol frontálisan összeütközött a vele szemben közlekedő gépkocsival. A rendőrök a sofőrökkel szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami az okozó férfi esetében pozitív eredményt mutatott. A férfit előállították további mintavétel céljából. Az egyenruhások az ellenőrzés során megállapították továbbá, hogy a…

Tovább olvasom

MOK elnök: Ismét kötelezőnek kellene lennie a maszkviselésnek zárt térben

Kincses Gyula szerint minden zárt térben maszkot kellene viselni, és a legjobb az lenne, ha tömegrendezvényre, moziba és színházba is csak azok mehetnének, akik be vannak oltva – mondta el Kincses Gyula a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke az Mfor-nak adott interjúban.  Kincses Gyula nem tartja elégségesnek a bejelentett intézkedéseket, úgy érzi, hogy a kormány későn is kapott észbe. Jobb lett volna korábban. A világ összes kormányára jellemző, hogy a közhangulatot figyelve kivárnak, és akkor lépnek, amikor már akkora a baj, hogy a közvélemény is elvárja az intézkedést. Akkor viszont már rendszerint késő –…

Tovább olvasom

Kell, vagy nem kell az óraátállítás a magyar embernek?

Most vasárnap, hajnali 3:00 órakor 2:00 órára kell visszaállítani az óráinkat. most november elseje hétfőre esik és a dolgozó emberek nagy részének ez munkaszüneti nap, azonban sokak számára ez több napon keresztüli bioritmus felborulással és komoly alvási panaszokkal jár. 2021 októberében lett volna esedékes, hogy az Európai Parlament beiktassa európa szerte mindenhol az egy időszámítást, a nyárit, mivel manapság egyre kétségesebbé válik, hogy a téli időszámítással valóban lehet-e annyi energiát spórolni, amennyi fennforgással ez az egész művelet jár. A JövőTV megkérdezte az embereket, mi a véleményük az átállításról.

Tovább olvasom

G20: 1,5 Celsius-fokra korlátozták az általános felmelegedést

A G20-csoport, ami a 19 vezető gazdaság és az Európai Unió alkotta csoport, hétvégi római csúcstalálkozóján megállapodott, hogy az ipari forradalom előttihez képest 1,5 Celsius-fokra korlátozzák az általános felmelegedést, írta meg az MTI. Az AFP francia hírügynökség birtokába jutott tervezet szerint a G20-csoport megerősíti a párizsi klímaegyezményben lefektetett célkitűzést, miszerint „jóval 2 Celsius-fok alatt tartja az átlaghőmérséklet növekedését, és erőfeszítéseket tesz arra, hogy azt az ipari forradalom előtti szinthez viszonyítva 1,5 Celsius-fokra korlátozza(…)Az 1,5 Celsius-fokos célkitűzés megőrzése jelentős és hatékony lépéseket és kötelezettségvállalásokat igényel minden ország részéről.” A megállapodás hangneme…

Tovább olvasom

Nem engedtek be egy 19 éves lányt a szórakozóhelyre, ezért robbantással fenyegetőzött a 112-őn

Egy fővárosi szórakozóhely felrobbantásával fenyegetőzött egy nő szombat éjjel – írta az MTI.  A rendőrség közleménye szerint a nő szombaton 23 óra körül próbált bejutni egy lipótvárosi klubba, de a személyzet nem engedte be. A fiatal nő ezután a 112-es segélyhívón keresztül kért intézkedést a sérelme miatt. A bejelentésében egyúttal azzal is fenyegetőzött, hogy felrobbantja az épületet, ha továbbra sem engedik be. A fővárosi rendőrök fél órán belül megtalálták a telefonáló nőt, akit végül az V. kerületben elfogtak. A 19 éves fenyegetőzőt a rendőrök az V. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol közveszéllyel fenyegetés…

Tovább olvasom

Tiborcz István cége újabb szállodát vett át Mészárosétól, 819 millió közpénz is járt hozzá

Tiborcz István cége újabb szállodát szerzett meg Mészáros Lőrinc cégétől. A BDPST Zrt. most egy mátrai luxushotelhez jutott hozzá, írja az Mfor.hu. „Új szállodatípussal, hegyvidéki wellness hotellel egészül ki a BDPST Group hotelportfóliója, miután a cégcsoport szállodafejlesztési és -üzemeltetési tanácsadó cége a BDPST Hotel Management veszi át november 1-től a Mátraházán található 4 csillagos Lifestyle Hotel Mátra működtetését. Az üzemeltetési feladatok ellátása mellett a szállodát tulajdonló társaság megvásárlásáról szóló szerződés is aláírásra került 2021 októberében” – áll Tiborcz cégének közleményében. A Magyar Turisztikai Ügynökség által bonyolított Kisfaludy-pályázatok keretében a Hunguest Hotels…

Tovább olvasom

Így alakul a boltok ünnepi nyitvatartása a hosszú hétvégén

Idén hétfőre esik mindenszentek, a megszokott módon ekkor a legtöbb bolt zárva lesz, csak az éjjel-nappali üzletek és benzinkutak lesznek nyitva. Emiatt október utolsó hétvégéjén várhatóan sokkal nagyobb forgalom lesz a boltokban. Az Alon.hu összegyűjtötte, hogy a legismertebb bolthálózatok üzletei hogyan lesznek nyitva a hosszú hétvégén. Eszerint az ALDI, az Auchan, a CBA, a Lidl, METRO, a Penny Market, a Spar, a Tesco és a Tesco Expressz boltok pénteken, szombaton és kedden a megszokott nyitva tartás szerint üzemelnek, hétfőn pedig az összes bolt zárva lesz. A vasárnapi nyitva tartás azonban eltérő…

Tovább olvasom

Mostantól kizárólag az Emmi engedélyével lehet külföldi osztálykirándulásokat szervezni

Az operatív törzs döntése nyomán november 2. után ilyen iskolai szervezésű utazásokhoz kérelmet kell benyújtani az emberi erőforrások miniszteréhez címezve a [email protected] email címre – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma közösségi oldalán. A minisztérium példakét a sítáborokat hozta fel, amikre ugyanúgy vonatkozik az új szabályozás. A bejegyzés szerint ezek az utak csak akkor engedélyezhetők, ha az érintett tanulók rendelkeznek védettséggel, illetve az utazás igazoltan nem mondható le vagy nem halasztható el pénzügyi veszteség nélkül.

Tovább olvasom

Az Európai Bizottság figyelemmel kíséri a hazai tudomány kormányzati átalakítását

Szorosan nyomon követi a magyar tudományos világban történt átalakításokat az Európai Bizottság, mondta az Euronewsnak a kutatásért is felelős uniós biztos, Mariya Gabriel. A politikus Budapesten járva egyeztetett az MTA átalakításáról és az egyetemek alapítványokba szervezéséről a kormánnyal, pontosabban Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel. Gabriel azt mondta, csapata jelenleg a tárgylópartnerétől kapott válaszokat elemzi, de abban mindenki biztos lehet, hogy a Bizottság rajta tartja a szemét az ügyön. „A tudomány szabadságát illetően nincs alku. Szerintem meg kell őriznünk, ha a tudományt, a kutatásokat, az innovációt továbbra is a közös…

Tovább olvasom