Bár azt a jászsági fideszes képviselő is elismerte, hogy az utolsó pillanatban ért oda és nyomta meg a gombot és „talán ezt nem érzékelte” a gép már.
A videófelvételek és a jegyzőkönyvek áttekintésével megvizsgálják Pócs János fideszes parlamenti képviselő keddi szavazásának körülményeit – mondta Hallerné Nagy Anikó, az Országgyűlés alelnöke a házbizottság keddi, rendkívüli ülése után az MTI-nek.
A házbizottság azután ült össze, hogy Magyar Péter miniszterelnök csalással – egész pontosan a levezető elnök félrevezetésére tett kísérlettel – vádolta meg Pócs Jánost, miután az ellenzéki politikus a Magyar Nemzeti Bank beszámolójáról tartott szavazást követően két képviselőtársához csatlakozva azt jelezte, hogy nem működött a szavazógépe. Azt állította, hogy ezért nem tudta leadni a szavazatát, majd azt is közölte, milyen szavazatot kívánt volna leadni. Magyar szerint Pócs valójában csak lekéste a szavazást, miután korábban nem tartózkodott az ülésteremben, emiatt „súlyos és arányos” büntetés kiszabását sürgette.
Az Országgyűlés alelnökének tájékoztatása szerint a videófelvételekből és a jegyzőkönyvből kétséget kizáróan megállapítható lesz, hogy szabálytalan volt-e a fideszes politikus szavazása, vagy sem. Hallerné Nagy Anikó elmondta: Pócs állítása szerint azért nem tudott szavazni, mert a szavazógépe nem működött.
Pócs az MTI-nek azt mondta: a szavazás „utolsó pillanatában” ért oda a szavazógéphez, és nyomott gombot, ezért lehet, hogy a gép ezt már nem érzékelte. Azt követően, ahogy két másik képviselő, ő is jelezte, hogyan akart szavazni. „De hogy bent voltam, a szavazás utolsó pillanatában jelen voltam, és nyomtam gombot, ez száz százalék” – jelentette ki. (via Hvg)
Várjuk a vizsgálat eredményét.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
