Újabb fejlesztést jelentettek be a szolnoki vasútállomásra – 48 milliárd forinttal indulhat a felújítás

A szolnoki vasútállomás fejlesztése bekerült a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervbe – jelentette be Rost Andrea, Jász-Nagykun-Szolnok megye 1-es számú választókerületének országgyűlési képviselője Magyar Péter szombati szolnoki országjárásán. Az első ütemben 48 milliárd forintot fordítanak az átmenő fővágányok és a váltók felújítására, ezt követően pedig a peronok és az állomásépület fejlesztése következhet.

Rost Andrea szerint a kormánnyal folytatott egyeztetést követően megszületett a döntés a fejlesztésről, és a beruházáshoz szükséges forrás, valamint az ütemezés is rendelkezésre áll. A képviselő úgy fogalmazott, most az a feladat, hogy a fejlesztést végig is vigyék.

A szolnoki egészségügyi intézmények helyzetét is kiemelte. Felidézte, hogy a nyáron, a nagy hőség idején a megyei kórházban kialakult problémák miatt kapcsolatba lépett az illetékes minisztériummal és hivatallal. Elmondása szerint soron kívül biztosították a szükséges forrást, néhány napon belül fejlesztették az elektromos hálózatot, majd tíz új klímaberendezést szereltek fel és helyeztek üzembe.

A Hetényi Géza Kórház MR-készülékének meghibásodása kapcsán arról beszélt, hogy egyetlen diagnosztikai eszköz kiesése is komoly nehézséget okozhat nemcsak Szolnokon, hanem az egész térség egészségügyi ellátásában.

Szót ejtett a Szolnokra tervezett elektrolitgyár ügyéről is, melyről azt mondta, felvette a kapcsolatot az illetékesekkel. Állítása szerint kiderült, hogy a beruházónak nincs környezetvédelmi engedély iránti kérelme, a gyár építésénél nem történt munkavégzés, a beruházás nem minősül kiemelt beruházásnak, és a jelenlegi szabályozás mellett nem valósítható meg. Saját képviselői munkájáról azt mondta, egy országgyűlési képviselő hitelessége nem azon múlik, hogy tévedhetetlennek tartja-e magát, hanem azon, hogy vállalja a döntéseit, és elérhető azok számára, akik hozzá fordulnak.

Fotó:  MTI/Bodnár Boglárka

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek