Abádszalókon egy nadrágszárból lett bűnjel

Házi készítésű álcával, kesztyűt húzva próbált bejutni több lakóházba egy férfi Abádszalókon a késő esti órákban. A sorozatos kilincseléseknek az egyik ingatlan tulajdonosa vetett véget, a gyorsan kiérkező egyenruhások pedig közvetlenül a helyszín mellett elfogták az elkövetőt.

A Kunhegyesi Rendőrőrs lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 47 éves helyi lakos ellen – számolt be a történtekről a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság a közösségi oldalán.

A hatósági tájékoztatás szerint az eset szeptember 19-én, este tíz óra után történt. A férfi engedély nélkül lépett be egy abádszalóki ingatlan udvarára, majd a bejárati ajtót megcélozva többször is lenyomta a kilincset, hogy bejusson az épületbe. A házban tartózkodó lakó azonban észlelte a neszezést és tetten érte a hívatlan látogatót, aki a lebukás pillanatában átmenekült a szomszédos telekre.

A helyszínre riasztott járőrök a közvetlen közelben feltartóztatták a gyanúsítottat. A nyomozás adatai alapján a férfi nemcsak ennél az egy címnél próbálkozott: az utcában több más lakóingatlanhoz is igyekezett észrevétlenül bejutni, ám kísérletei sehol sem jártak sikerrel. A nyomok eltüntetése és a felismerhetetlenség érdekében kesztyűt viselt, arcát pedig egy nadrágszárból kialakított alkalmi maszkkal fedte el.

Az elfogott férfit a rendőrök előállították a Kunhegyesi Rendőrőrsre, ahol gyanúsítotti kihallgatása során lopás vétsége miatt számoltatták el.

Kép: Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrség FB

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek