Ahogy korábban már írtunk róla, komoly munkaerőpiaci összefogás indult Szolnokon és térségében a tószegi kerékpárgyár bezárása miatt utcára kerülő mintegy 400 dolgozó megélhetésének biztosítására. A városházán megtartott munkáltatói fórum után több mint félszáz vállalat jelezte felvételi szándékát, a közvetlen kapcsolatfelvételt pedig egy augusztus 26-i állásbörze segíti majd.
A szolnoki városházán rendezett egyeztetésen a helyi és térségi gazdasági szereplők megkapták azokat a szükséges adatokat és információkat, amelyek révén közvetlenül elérhetik az állásukat vesztett tószegi munkavállalókat. A kezdeményezél által azt szeretnék elérni, hogy a termelés leállása és a gyár felszámolása miatt érintett családok minél hamarabb új bevételi forráshoz és biztos munkahelyhez jussanak.
A folyamat következő állomásaként augusztus 26-án, szerdán délelőtt 9 órától személyes állásbörzét tartanak. A rendezvény pontos helyszínét hamarosan közzéteszik; az eseményen a munkát keresők és a felvételt hirdető vállalkozások közvetlenül egyeztethetnek a konkrét állásajánlatokról és a felvételi követelményekről.
Györfi Mihály polgármester korábban már jelezte, hogy a környék meghatározó gazdasági szereplőivel felvették a kapcsolatot – ő azt kérte a vállalkozásoktól, hogy lehetőségeikhez mérten segítsenek az érintett dolgozók újbóli elhelyezkedésében. A megmozduláshoz a feldolgozóiparból, logisztikából, kereskedelemből és a közszférából is számos partner csatlakozott, majd közzé is tették azoknak a cégeknek és szervezeteknek a listáját, amelyek készek állást biztosítani a tószegi üzem volt munkatársainak.
A felajánlást tevő több mint ötven gazdasági és intézményi szereplő között megtalálható többek között az Adapt Kft., az Agrikon Alfa Kft., az ANDRITZ Kft., a BACHL Kft., a Béres Gyógyszergyár, a Bige Holding, a BI-KA Kft., a Claas Kft., a Derula Kft., a Deszán Kft., a Drenik Kft., a Duvenbeck IMMO Logisztikai Kft., az Eagle Ottawa Kft., az F. Segura Hungária Kft., a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Zrt., az Infineon Kft., a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság, a Kaiser Food Kft., a Magyar Vagon Zrt., a Marneval Zrt., az NHSZ Zounok Zrt., a Praktiker, a Rosenberger Magyarország Kft., a Stadler Szolnok Kft., a Coop Szolnok Zrt. és a Petőfi Nyomda is, valamint több munkaerő-közvetítő szervezet és helyi kisvállalkozás.
Kép: bcoolmagazin.hu
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
