Néhol csak térdig ér a Tisza, de Tokajban kitart a sétahajózás – megtudtuk, hogyan lehetséges ez

A rendkívül alacsony tiszai vízállásról az utóbbi hetekben elsősorban mint környezeti és mezőgazdasági problémáról esik szó, pedig a folyó turisztikai használatát is alapvetően meghatározza, mennyi víz marad a mederben. Testvérlapunknak, a Borsod24-nek nyilatkozó hajózási vállalkozó, Tarnai Gábor szerint ebből a szempontból a Tisza különböző szakaszai között óriásiak a különbségek.

Miközben az ország legnagyobb folyóinak egyes szakaszain az alacsony vízállás már a sétahajózást is ellehetetlenítette, Tarnai Gábor szerint Tokaj és a felső-tiszai hajózás szerencséje a duzzasztás. A tiszalöki vízlépcső hatása 40-50 kilométeren keresztül érezhető, ez a vállalkozó szerint egészen Sárospatak térségéig megfelelő vízmélységet biztosít. A mostani, aszályos időszakban is körülbelül másfél méteres víz áll rendelkezésre a kritikusabb részeken, így a személyszállító hajók továbbra is közlekedni tudnak. Borsi irányába is el lehet jutni, ahol a keskenyebb meder miatt helyenként mélyebb a víz.

A Kiskörei duzzasztó fölött is jó a vízjárás, ezért annak sincsenek akadályai, hogy Tiszacsegén, a komp mellől indulhassanak sétahajó járatok.

Egészen más a helyzet nálunk, délebbre. Szolnok környékén már évek óta akkora gondot okoz az alacsony vízállás, hogy a sétahajózást gyakorlatilag fel kellett adni. Két éve tart az az állapot, hogy még magát a kikötőt sem sikerült vízre tenni – pedig korábban a Szol24 olvasói is velünk tarthattak egy szép útra. A szakemberek egyetértenek azzal, hogy mégis meg kellett volna építeni azt a vízlépcsőt Csongrádon, amely rendezné a helyzetet…

Szegeden ugyanakkor kedvezőbbek a körülmények, ott Csongrád irányába továbbra is használható a folyó. Ennek oka a szerb Új-Becsén üzemelő erőmű duzzasztó hatása.

A vállalkozó szerint régóta ismert tény, hogy a vízlépcsők több méterrel képesek megemelni a folyó szintjét, enélkül a jelenlegi aszályos helyzetben jóval kevesebb víz maradna a Tiszában.

Ami a BAZ megyei lehetőségeket illeti, a turisták körében továbbra is az egyórás tokaji sétahajózás a legnépszerűbb. Ennek praktikus oka is van: egy család számára, különösen kisebb gyerekekkel, jóval könnyebben vállalható egy rövid hajóút, mint például a mintegy háromórás Tokaj–Sárospatak járat.

A hosszabb túrákat elsősorban azoknak ajánlják, akik nem egyszerűen egy látványosságot szeretnének kipipálni, hanem magát a folyót, a tájat és a lassabb utazást is élvezik.

A szolgáltató vacsorás hajóprogramot is kínál. A svédasztalos vacsorával és italokkal együtt kínált program ára a beszélgetés szerint nagyjából 15 ezer forint, míg a hagyományos sétahajójegy legmagasabb egyéni ára 3000 forint. A két felnőttre és három gyermekre érvényes családi jegy 6500 forintba kerül.

A hajózási vállalkozás múltja után érdeklődve kiderült, hogy Tarnai Gábor 2007-ben egyetlen, Budapesten vásárolt hajóval kezdte el a programot, azóta azonban folyamatosan bővült a flotta. Jelenleg hat személyhajója van, közöttük három, nagyjából 150 utas befogadására alkalmas vízibusz. Tokajban jelenleg két hajó dolgozik, egy további javítás alatt áll, emellett Tiszacsegén és Szegeden is működtetnek hajót. Szolnokon normális vízállású években szintén jelen voltak – de a korábban említett okokból ez jelenleg lehetetlen.

A tervek szerint jövőre Szegedre újabb hajót vinnének, mert ott megfelelő kereslet mutatkozik. Tokajban pedig azért van szükség egyszerre több hajóra, mert a menetrend szerinti egyórás járatok mellett különjáratokra, rendezvényekre és hosszabb kirándulásokra is érkeznek megrendelések. A rendszeresen meghirdetett sétahajót viszont nem akarják elvenni azoktól, akik kifejezetten arra érkeznek a városba.

Érdekesség, hogy technikailag a téli hajózásnak sem feltétlenül lenne akadálya. Az utóbbi években ritkán fagy be úgy a Tisza, hogy emiatt le kellene állítani a vízijárműveket. A probléma sokkal inkább az, hogy télen eltűnnek az utasok.

Pedig a hajózási vállalkozó szerint különleges élmény egy fűtött hajóról nézni a havas folyópartot. A szezon jellemzően így a december eleji, több mint tíz éves múltra visszatekintő Mikulás-programokkal zárul, ahol a Télapó is hajóval érkezik a Tiszára, a gyerekek nagy örömére a műsort ajándékozás követi. Ezt követően március közepén indul újra a turistacsalogató program.

Egy különlegességről is be tudott számolni a tokaji vállalkozó: beszélt a flotta legújabb tagjáról, amely a Jégmadár nevet viseli. Ez a jármű korábban a Balatonon szolgált, később Barcs városának tulajdonában volt, majd a Tisza-tóra került. A hajó végül augusztusban jutott el új tulajdonosához, és egy kisebb felújítás után a tervek szerint már augusztus második felében munkába állhat. Aki esetleg a kora miatt aggódnak, annak tudnia kell, hogy a tiszai személyhajók általában mind 50-70 évesek, de egy hajónak az állapota sokkal fontosabb, mint a kora. A járművek minden része cserélhető, legtöbbször csak a gerinc és a bordázat eredeti. Érdekesség, hogy a Dunán például – megfelelő vízállás esetén – száz évnél idősebb hajók is közlekednek.

A tokaji hajózás egyik legnépszerűbb hosszabb úti célja jelenleg Sárospatak, de a következő nagy dobás Borsi lehet. A Rákóczi-kastélynál készülő kikötő új lehetőséget nyithat: a vállalkozó tervei szerint jövőre akár heti rendszerességgel is közlekedhetne hajó Tokaj és Borsi között.

A hosszabb hajóutakat ráadásul a kerékpáros turizmussal is összekötik. A hajók biciklik szállítására is alkalmasak, így adja magát az a program, hogy valaki Tokajból hajóval utazzon Sárospatakra, majd kerékpárral térjen vissza – vagy fordítva. A két város között kerékpárral nagyjából 38 kilométeres út tehető meg, miközben az egyik irányban a Bodrog, a másikban pedig Tokaj-Hegyalja dűlői adják az élményt.

Igazán különleges hangulata van egy hajón tartott családi vagy céges rendezvénynek is. Az egyszerű szendvicstől a svéd asztalos vacsoráig bármit meg tudnak valósítani.

Szomorú esemény, de az élet velejárója a temetés, amelyre szintén kibérelhető egy megfelelő vízijármű. A hamvak vízbe szórására sokan választják ezt a módszert, ahol a gyászolók méltó környezetben tudnak búcsút venni az elhunyttól.

A vállalkozó tervei között szerepel, hogy a Tisza mentén található települések jeles napjaikor sétahajózást szervez a helyszínen, emelve ezzel a rendezvény színvonalát.

Szintén tervezik az első tiszai hajó átépítését elektromos meghajtásra, ami újabb előrelépést jelent majd a kínálatban. A szezon a nyár, a tetőn sok napelem elfér, és az akkumulátorok súlya sem jelent problémát, a tervek és engedélyek rendelkezésre állnak, így remélhetőleg tavasszal az első e-hajó is elindulhat Tokajból.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek