A kétezres évek derekán szinte mindenki ismerte a miskolci születésű Sebestyén Júliát, aki akkor remek műkorcsolyázóként Európa Bajnokságon szerzett aranyérmével örvendeztette meg az országot. Az utóbbi hónapokban azonban botrányokkal került címlapra, 2004 hősét ugyanis azzal vádolják, hogy edzőként fizikailag és pszichésen is bántalmazta több tanítványát.
A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat egy műkorcsolyaedző ellen, aki az eredményességet egyes gyermekek fejlődése és egészsége elé helyezte, pszichésen, olykor fizikailag is bántalmazta őket – közölte a Fővárosi Főügyészség.
Az ügy előzménye, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság tavaly novemberben gyanúsítottként hallgatott ki valakit háromrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt. A gyanúsítottat nem nevezték meg, de a körülményekből világos volt, hogy – a férje, a II. kerületi fideszes politikus, Gór Csaba nevét is viselő – Gór-Sebestyén Júliáról volt szó.
A vád szerint a nő egy sportegyesületet irányított, amelynek keretében edzéseket tartott gyerekeknek. Kiemelt elvárásokkal és szigorral végezte a munkáját, s egy idő után már „figyelmen kívül hagyta a gyermekek életkorából adódó alapvető testi és érzelmi igények elsőbbségét”. Az ügyészség szerint az edző az eredményességnek rendelt alá mindent, és emiatt a gyerekek érzelmi és erkölcsi fejlődését veszélyeztető, elfogadhatatlan módszereket alkalmazott.
A vádlott kapcsolata a gyermekekkel a kezdeti harmonikus edző–versenyző kapcsolatot követően rideggé, agresszívvá vált. Ha nem érték el a kívánt versenyeredményt, vagy az edzéseken nem az elvárásainak megfelelően teljesítettek, akkor enyhébb módon fizikailag bántalmazta, valamint lelkileg – gyakran más személyek, elsősorban sportolótársaik előtt – megalázta a gyermekeket
– olvasható a vádiratban. A bántalmazásokról részletesebben azt írták, hogy az edző (Gór-Sebestyén Júlia) trágár módon kiabált a tanítványaival, volt, aki felé élvédőt és fémkulacsot is hajított, de olyan is előfordult, hogy arcon ütött gyereket. Az edzőtáborban drasztikus ételmegvonást is alkalmazott, amikor a versenyzője testsúlyát csökkenteni akarta.
Mindezzel a vádlott elhidegülést, szorongást, önértékelési zavarokat is kiváltott, amellyel három gyerek fizikai, érzelmi, erkölcsi fejlődését veszélyeztette – állapította meg az ügyészség. A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség háromrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja a műkorcsolyaedzőt, végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott vele szemben, és azt, hogy a bíróság határozott időre tiltsa el a kiskorúakat érintő foglalkozás gyakorlásától.
Az országos médiában 2023 elején jelentek meg először hírek arról, hogy több szülő is megkereste a Kósa Lajos fideszes politikus vezette Magyar Országos Korcsolyázó Szövetséget a sportolóból lett edző módszerei és magatartása miatt. Egyebek mellett rángatásról, erős szorításról, pofonokról, kivételezésről, sértegetésről és elhanyagolásról számoltak be, közülük többen is névvel, arccal vállalták véleményüket.


Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
