A rendőrök szeme láttára indult a gyorsulási verseny – azonnal lecsaptak a jászberényi sofőrökre

Egyenesen a rendőrök orra előtt próbálta meg egymással összemérni erejét két autós Jászberényben. Az éjszakai száguldásnak elég hamar véget vetettek; a balesetveszélyes akció résztvevői ellen szabálysértési eljárás indult, és mindkét sofőr a jogosítványa elvesztésére számíthat.

Az utcai gyorsulási versenyek elég komoly kockázatot jelentenek az utakon, a szabályszegők mégis gyakran figyelmen kívül hagyják az alapvető közlekedési szabályokat. Így történt ez a közelmúltban Jászberényben is, ahol a rendőrség az éjszakai órákban figyelt fel két gyanúsan viselkedő személygépkocsira a Rákóczi úton.

A két jármű éppen a rendőri egység előtt kezdett hirtelen és szembetűnő gyorsításba. A verseny során az egyik autós szabálytalanul, az irányjelző használatát mellőzve tért át a bal oldali sávba egy kijelölt gyalogátkelőhely előtt, majd a két kocsi egymás mellett haladt tovább egészen addig, amíg szemből meg nem jelent egy szabályosan közlekedő.

A videó:

Noha a megállított járőrautóban nem működött sebességmérő berendezés, a járművek látványos gyorsulása és a megengedett sebesség túllépése egyértelmű volt a rendőrök számára. A járőrök megkülönböztető fényjelzéssel azonnal a szabályszegők nyomába eredtek, és mindkét járművet félreállították.

Az igazoltatás során a sofőrök beismerték, hogy szándékosan szerveztek gyorsulási versenyt a közúton. A hatóság mindkét sofőrrel szemben szabálysértési eljárást kezdeményezett, amelynek részeként várhatóan mindkettőjüket eltiltják majd a járművezetéstől.

Nem ez volt az első eset az utóbbi hetekben, hogy a térségi rendőröknek ilyen ügyben kellett cselekednie: egy 19 éves szolnoki sofőr a szabályokat teljesen figyelmen kívül hagyva, a megengedett 50 km/órás sebességkorlátozás helyett 112 km/órával száguldott végig Újszászon július végén:

Kép: Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrség FB

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek