Újabb négy vármegyében azonosított nagy összegű Nemzeti Kulturális Alap-támogatásokat a 24.hu.
A lap legfrissebb összesítése szerint Bács-Kiskunban, Csongrád-Csanádban, Békésben és Jász-Nagykun-Szolnokban együtt több mint 900 millió forint jutott olyan szervezetekhez, amelyeknél a portál fideszes politikai, önkormányzati vagy kampánykapcsolatot talált.
A hírportál azokat az egyesületeket, alapítványokat, cégeket és magánszemélyeket vette számba, ahol a vezetésben fideszes politikus jelent meg, korábbi vagy jelenlegi politikai kötődés volt azonosítható, illetve ahol a szervezet rendezvénye vagy nyilvános működése kampányhelyszínként is értelmezhető volt.
A négy vármegye közül a legnagyobb összeg Békésben szerepel: ott a kimutatás 309,9 millió forintnyi támogatást azonosított. Ennek jelentős része két nagyobb tételben jelent meg: 100 millió forint jutott a Magyar Sámsonok Alapítványnak, amelyet Annus István, Békéssámson fideszes polgármestere vezet, további 100 millió pedig a Csabai Kolbászfesztivál mögött álló céghez került. A portál szerint a rendezvény korábban többször is fideszes kampányesemények helyszíne volt.
Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében 216,5 millió forintnyi kifizetés került a gyűjtésbe. A helyi szálak közül két jánoshidai szervezet emelkedik ki: a Jász Nemzet Egyesület és az Együtt Egymásért, Jánoshidáért Egyesület egyaránt 40-40 millió forintot kapott. Előbbit Mészárosné Vas Márta vezeti, aki 2019-ben és 2024-ben is Fidesz-KDNP-s jelöltként indult Jánoshidán, utóbbit pedig Czibak Ottó, a nemrég lemondott Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő irányítja.
Bács-Kiskunban 195,3 millió, Csongrád-Csanádban 178,2 millió forintot talált a lap. A mostani feltárás a korábban Szabolcs-Szatmár-Beregben azonosított 400 milliós, valamint a Nógrádban talált 100 milliós összeg után bővíti tovább az NKA-pénzek körüli ügy térképét.
Az ügynek büntetőjogi szála is van. A NAV június 23-án hat ember őrizetbe vételéről számolt be az NKA-támogatások miatt indult eljárásban. A gyanú szerint 2024 decemberétől 1079 támogatási döntés születhetett szabálytalanul, összesen több mint 17 milliárd forint értékben.
Kép: illusztráció/NKA
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
