Radikális strukturális átalakítás előtt állhat a Terrorelhárítási Központ (TEK), amely a jövőben ebben a formában megszűnhet létezni – derítette ki a Telex. A lap értesülései szerint a szervezet kulcsfontosságú feladatköreit, köztük a terrorfelderítést elvehetik, sőt a politikailag terheltnek számító nevet is megváltoztathatják.
Bár a Belügyminisztérium tájékoztatása szerint, ahogy arról a Telex írt, a végleges jogszabály-módosítási tervezet még nem készült el, és a szakmai egyeztetések folyamatosan zajlanak, a háttérben már körvonalazódnak a „magyar FBI”-ként emlegetett Nemzeti Nyomozó Irodát (NNI) is érintő komoly reformok.
A TEK sorsának gyökeres megváltozása a rendvédelmi szakmát nem éri váratlanul, hiszen Magyar Péter miniszterelnök már május végén felmentette pozíciójából a szervezetet alapítása, 2010 óta irányító Hajdu Jánost. A kormányfő ráadásul egyik első intézkedéseként a Készenléti Rendőrség hatáskörébe utalta a saját személyi védelmét, háttérbe szorítva a TEK-et, amelynek korábbi vezetői leváltását Orbán Viktor komoly biztonsági kockázatnak nevezte.
A portál emlékeztet: a TEK-re alapítása óta sokan a korábbi miniszterelnök magánhadseregeként tekintettek, a szervezet kiemelt költségvetése és a terrorfelderítés elvonása pedig régóta feszültséget okozott a rendőrségen és a titkosszolgálatokon belül.
A terrorfelderítési feladatokat teljes egészében áttelepítenék a TEK-től a Nemzeti Nyomozó Irodához. Ezzel a központot megfosztanák a névadó főtevékenységétől, így csupán a rajtaütések (műveletek) és a személyvédelem bizonyos kérdéses részei maradnának nála. Az átalakítást ugyanakkor nehezíti, hogy a TEK egyfajta hibrid szerv, amelyre a rendőrségi és a nemzetbiztonsági törvények egyszerre vonatkoznak, így a reform komoly jogi előkészítést igényel.
Kép: Veres Viktor
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
