Sokan gondolnák, hogy egy megyeszékhelyen nem jelent kihívást szállást találni akár az utolsó pillanatban sem. A szálláskeresés viszont gyorsan azzal szembesít, hogy a kínálat szűk, az árak pedig a vártnál jóval magasabbak.
Szolnok az elmúlt években folyamatosan erősíteni kívánta pozícióját a belföldi turisztikai térképen, legutóbb éppen a héten hangzott el, milyen nagy tervekkel indult el a Tiszaligeti Élményfürdő tesztüzeme annak érdekében, hogy a megyeszékhelyet a legnépszerűbb fürdővárosok közé emeljék. Ha bizonyos Facebook-csoportokból indulunk ki, itt még a fű se nő, reálisabb szemszögből nézve azonban hiba lenne nem elismerni, hogy RepTár repülőmúzeum, a Tiszavirág híd, vagy a folyóparti sétányok és a belvárosi forgatag legalább egy hétvégényi kikapcsolódást mindenképpen ad az ide látogatóknak. De hol aludjon az ember, és persze mennyiért?
Nemrég a szerkesztőségünk egyik ismerőse jelezte, hogy barátaival egy hétvégét töltött volna Szolnokon. A program összeállítása nem okozott különösebb gondot, a szálláskeresés viszont annál inkább. A különböző foglalási oldalakat böngészve hamar kiderült, hogy a városban nemcsak a kínálat korlátozott, hanem több helyen napokra előre elfogynak a szobák, miközben az árak sem feltétlenül alacsonyak.
A helyzet azért is figyelemre méltó, mert Szolnok évek óta igyekszik erősíteni turisztikai vonzerejét. A Tisza-part, a fesztiválok, a kulturális programok és a város földrajzi elhelyezkedése alapján akár jelentősebb vendégforgalmat is ki tudna szolgálni. A gyakorlatban azonban ma már jóval kevesebb szálláshely áll rendelkezésre, mint korábban.
A keresés során az egyik legkedvezőbb árajánlatot a Szentháromság Kolostorszállás kínálta. A szállás inkább egyszerű vendégházként működik, mint klasszikus hotelként, és a foglalási rendszerben mindössze néhány szoba szerepelt. Egy kétfős szoba ára a szállás.hu információi alapján 20 ezer forint felett alakult egyetlen éjszakára, ellátás nélkül.

A város legismertebb és legjobban értékelt szállodái között továbbra is ott található a Garden Hotel. A szállás.hu adatai szerint a különböző szobatípusok ára nagyjából 42 ezer és 84 ezer forint között mozog éjszakánként. A legtöbb szoba csak másnaptól volt elérhető, az aznapi foglalásra már nem minden esetben maradt szabad kapacitás.

Hasonló képet mutatott az Atryum Hotel is. Több szobatípus egyáltalán nem volt foglalható azonnali érkezéssel, csupán néhány nagyobb szoba maradt szabad. Ezekért 40-60 ezer forint közötti összeget kellett volna fizetni egyetlen éjszakára.
A Hozam Wellness és Apartman esetében még ennél is tovább kellett lapozni a naptárban. A rendszer szerint legkorábban csak néhány nappal későbbi időpontra lehetett szobát foglalni. A kétágyas szobák ára közel 36 ezer forintról indult, a családi apartmanok pedig már az 50 ezer forintos sávot közelítették.
Akadtak ugyan kisebb apartmanok és panziók is a kínálatban, de ezek jelentős része szintén csak több nappal későbbi időpontra kínált szabad helyeket. A Damjanich Deluxe Apartman, a Tófenék Deluxe Apartman vagy a Semiramis Business Hotel esetében szintén várni kellett a következő foglalható dátumokra.
Mindez különösen annak fényében érdekes, hogy Szolnok egykor jóval jelentősebb szállodakapacitással rendelkezett.
A város egyik legismertebb épülete, a Tisza Szálló ma már inkább egy hosszú ideje húzódó leépülés lenyomata, mint a helyi turizmus meghatározó intézménye. Az épületet az elmúlt években többször próbálták értékesíteni: volt időszak, amikor közel egymilliárd forintos áron hirdették, később pedig ennél is magasabb összeg szerepelt az ajánlatokban. Vevő azonban nem érkezett.

A történet idén új fordulatot vett. Az mfor.hu beszámolója szerint a felszámolási eljárás során a szálloda egyharmad tulajdoni hányadát árverésre bocsátották, a kikiáltási ár pedig 144,5 millió forint lett. Bár ez nem a teljes ingatlanra vonatkozik, az összeg így is látványosan alacsonyabb annál, mint amennyiért korábban megpróbálták értékesíteni az épületet.
A Tisza Szálló bezárása nem csupán egy ikonikus épület sorsát érinti. A város szálláskapacitásából is jelentős szelet tűnt el, miközben a műemléki épület állapota az elmúlt években folyamatosan romlott. A városvezetés korábban többször jelezte, hogy önkormányzati forrásból nem tudná finanszírozni sem a megvásárlást, sem a későbbi felújítást.
Sokan éppen ezért tekintettek reményként a korábban Tiszakavics Szálloda néven ismert Riverstone Hotel beruházására. A Holt-Tisza közelében épülő, négycsillagos superior kategóriájú szálloda eredetileg több mint 150 szobával, wellnessrészleggel, konferenciaközponttal és jelentős turisztikai szolgáltatásokkal erősítette volna a város kínálatát.
A Riverstone építkezése azonban évekkel ezelőtt megtorpant. A beruházás finanszírozása megváltozott, a támogatások egy részét visszavonták, így a projektet újra kellett tervezni. A tavalyi tájékoztatások szerint a fejlesztés nem került le végleg a napirendről. A beruházó képviselője arról beszélt, hogy az épület külső megjelenése nem változik, a belső tartalmat azonban módosítani kellett, és apartmanlakások is helyet kapnak majd a komplexumban.

A jelenlegi helyzetet nézve teljesen jogosan tapasztaljuk úgy, hogy Szolnok szálláskínálata ma meglehetősen szűkös. Bár a városban továbbra is működnek szállodák, panziók és apartmanok, az azonnal foglalható helyek száma korlátozott, különösen a népszerűbb időszakokban, és az árak is kifejezetten magasak a kínálathoz és a helyi viszonyokhoz képest. Miközben a Tisza Szálló sorsa továbbra is bizonytalan, a Riverstone Hotel pedig még nem nyitotta meg kapuit, a város turisztikai lehetőségei részben továbbra is ezen projektek jövőjétől függnek.
Képek: szállás.hu, kitervezte.hu, szol24
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
