Ezért volt látványos bukás a Fidesz és a Mi Hazánk szervezte kínos hétvégi tüntetés

Megosztás

Valószínűleg a szervezők is sokkal több emberre számítottak, de így, központi utaztatás, kötelező részvétel nélkül ez ennyi lett. A demonstrálók stílusa és létszáma is sokkal inkább ad okot a pironkodásra, mint a büszkeségre. Kijelenthetjük, hogy ez nagyon mellé ment. Ezt már politikus szemmel is elemezték közben.

A magát elméletileg keresztényinek és békepártinak nevező oldal által szervezett tüntetés résztvevői ordítozva, magukból kikelve káromkodva, obszcén mutogatással fejezték ki szeretetüket még akkor is, amikor Magyar Péter a magyar zászlót lengette az erkélyen. Sok ismerős arcot is láttunk a felettébb kis számú csoportban. Erről a hétvégén a Borsod24 is beszámolt.

Jámbor András, a Momentum politikusa vette a fáradságot és 17 pontban összefoglalta a Fidesz, szerinte brutálisan kínos tüntetését.

Jámbor azt írta, nagyon rég nem látott annyira kellemetlen közéleti teljesítményt, mint ez a Sulyok Tamás melletti fideszes tüntetés, úgyhogy csak felsorolta a legkellemetlenebb pillanatokat. “Ha esetleg felfedeztek hasonlóságot az elmúlt 16 év kellemetlen ellenzéki tüntetéseivel, az nem a véletlen műve” – írta. Jámbor szerint a legkellemetlenebb mozzanatok ebben a tüntetésben (szó szerinti idézet):

– A 16 évig teljhatalommal kormányzó párt tüntetésén felmenni a színpadra és örülni, hogy sokan vagyunk egy max. 2000 fős tüntetésen.

– Huth Gergely, aki úgy lelkesít, hogy „ti nem is látjátok, mekkora a tömeg, az egykor szebb napokat látott Karmelitáig ér”, a szomszéd épületig.

– Felszólaló, aki véletlenül bemondja, hogy „mi vagyunk a kevesek”, miután mindenki azt tolja milyen sokan vagyunk

– Diktatúrázni, tanácsköztársaságozni, az 56-os megtorlások és aközött párhuzamot húzni, hogy a miniszterelnök kétharmados felhatalmazással le akarja váltani a köztársasági elnököt.

– A 22-szer a tömegből felhangzó „nem hagyjuk”.

– Azzal riogatni egy fideszes tüntetésen a hallgatóságot, hogy Európa szégyenpadjára kerülünk. Tényleg elhangzott!

– Amikor Skrabski Fruzsina megemlíti Puzsér Róbertet, fütyülni, amikor újra megemlíti, három percig folyamatosan fütyülni Fruzsina beszéde végéig.

– Folyamatosan hazaárulózni, diktátorozni a színpadról és a tömegből. A tömegből a miniszterelnök halálát kívánni. Közben pedig a megbékélésről beszélni és a szeretetről a színpadon.

– Fideszesek beszélnek a hatalmi visszaélésekről és a fékek és ellensúlyok rendszerének fontosságáról.

– Huth Gergely, aki meg akarja védeni a civileket.

– Ruff Bálintot és Görög miniszterasszonyt az 56-os terror elkövetőivel párhuzamba hozni.

– Kádár János óta soha nem látott Magyar Péter-i hatalomkoncentrációról beszélni 16 év Orbán-rendszer után.

– Rákosihoz hasonlítani az egy hónapos Magyar Péter-kormányt.

– A Lenin-fiúkhoz hasonlítani az egy hónapos Magyar Péter-kormányt.

– A beszámolókban kirakott fotók, amelyeken minden fiatal megafonos influenszer.

– Rossz hangosítás

– Lejátszatni a végén a Tavaszi szelet, mert vissza kell szerezni a Tiszától.

“Kedves fideszesek, szedjétek már össze magatokat, mert a baráti csetünkben komoly vita lett abból, hogy ez a 2010 utáni ellenzék melyik gyenge produkcióját nem tudja alulmúlni!” – fogalmazott részben szarkasztikusan, részben csípősen saját bejegyzésében Jámbor András. Vajon a nemzeti zászló összefirkálása nem számít a jelkép meggyalázásának (borítóképen)? Mi hogy éreztük? Rendben volt minden és így kell kinéznie egy tüntetésnek és valóban hatalmas volt a tömeg és ennek örülni kell, vagy inkább gyorsan feledni kéne az egészet?

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek