Éppen 40 éve, 1986-ban dübörgött a rocktörténelem a Népstadionban, ahol a Queen egy felejthetetlen fellépéssel rázta fel a vasfüggöny mögötti Budapestet. A kerek évforduló tiszteletére, ahogy már beszámoltunk róla, idén július 27-én egyedülálló, komolyzenei köntösbe öltöztetett „Queen Symphonic” emlékkoncertet rendeznek a budavári Oroszlános udvarban. Az esemény hírét egyenesen a zenekar legendás gitárosa, Brian May harangozta be egy személyes, exkluzív videóüzenetben.
A legendás gitáros elsőként köszöntötte a magyar rajongókat, majd felidézte, mekkora kockázatot és egyben mekkora kalandot jelentett számukra négy évtizeddel ezelőtt átlépni a vasfüggönyt.
May elmondta, a mai napig rendkívül mély és szeretetteljes emlékeket őriz a budapesti napokról, ahol nemcsak csodálatos barátokra leltek, de közösen ünnepelték meg Freddie Mercury születésnapját is. Külön kiemelte, hogy a koncertről készült film forgatása során a korabeli magyar filmművészet legkiválóbb szakembereivel dolgozhattak együtt, a végeredményt pedig világszerte milliók csodálhatták meg a mozikban.
A gitáros mindenkit arra buzdított, hogy július 27-én csatlakozzon a jubileumi szimfonikus előadáshoz a Budai Várban:
Brian May üzenetében egy másik hatalmas szenzációt is megosztott a rajongókkal: Roger Taylorral együtt gőzerővel dolgoznak az 1986-os budapesti koncertfilm teljes körű, professzionális restaurálásán. A legendás felvételt modern technológiával, lenyűgöző színekkel, digitálisan felújított hangzással és Blu-ray képminőségben fogják hamarosan újra kiadni, hogy világszerte megosszák a Queen-életmű eme kulcsfontosságú darabját a közönséggel.
A május 19-én, a Hotel InterContinentalban megtartott sajtótájékoztatón a jubileumi koncert részleteire is fény derült. A GAG Management producere, Szabó Béla ötletéből született fúzióban a 60 éves fennállását ünneplő Szolnoki Szimfonikus Zenekar és a Giorgio által vezetett Crazy Little Queen Tribute Band lép majd színpadra. Balogh Sándor karmester szimfonikus hangszerelése teljesen új, monumentális dimenziót ad majd a jól ismert slágereknek.
Ignácz Kristóf, a szolnoki együttes ügyvezetője kiemelte a zenekar rugalmasságát, amellyel a crossover produkciókban is helytállnak, és elárulta: hagyományt szeretnének teremteni a budai helyszínen.
Györfi Mihály, Szolnok polgármestere szerint a fellépés méltó megkoronázása a zenekar munkájának, és megerősíti a megyeszékhely kulturális pozícióját. Az esemény fővédnökségét az azonos napra szervezett emlékkoncerten az eredeti, 1986-os stadionkoncert főszervezője, Hegedűs László vállalta magára, aki felidézte, hogy az akkori finanszírozást a Brian May által is említett filmgyártási összefogás mentette meg. És csakúgy, mint negyven éve, a szervezők az idei júliusi show-ról is profi imázsfilmet forgatnak majd az utókor számára.
Kép: Endrényi Egon felvétele, eredeti fényképnegatív, MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum
Most úgy támogatja a független médiát, hogy ez önnek egy fillérjébe sem kerül. Ajánlja fel adója 1%-át a Szol24 kiadójának és járuljon hozzá a szabad sajtó túléléséhez!
