Kurtán-furcsán távozott Bajnai Zsolt Rost Andrea csapatából

Megosztás

Alig több mint két héttel a felkérés elfogadása után távozott pozíciójából Bajnai Zsolt, a blogSzolnok szerzője, aki Rost Andrea – az immár kormánypárti Tisza Párt szolnoki országgyűlési képviselője – kabinetfőnökeként kezdte meg a munkát május elején. A lokálpatrióta blogger a saját felületén megjelentetett írásában nyíltan beszélt a háttérben meghúzódó személyi ellentétekről, a saját hibáiról, valamint arról, hogy a történtek ellenére sem kíván visszavonulni a közélettől.

Bajnai arról írt, a villámgyors szakítás hátterében nem szakmai vagy politikai nézeteltérések állnak, hanem sokkal inkább személyes természetű turbulenciák jellemezték az elmúlt tizenhat napot.

Leszögezte azt is, hogy a Tisza Párttal és annak országos küldetésével kapcsolatos pozitív véleménye a kudarc ellenére sem változott, és továbbra is létfontosságúnak tartja egy normális ország és egy jobb Szolnok felépítését, amelyet azokkal képzel el, akik elhozták a politikai fordulatot az országban.

A blogbejegyzésben a szerző vállalta felelősségét a kialakult, kissé furcsa helyzetért, és több ponton is önkritikát gyakorolt. Szerinte elfelejtette pontosan feltérképezni a körülményeket és a feltételeket, mielőtt a tenni akarástól vezérelve azonnal igent mondott a felkérésre, illetve azt hitte, a választási győzelem utáni „mézeshetek” véget értek, és a környezetében mindenki az azonnali, kemény munkára fókuszál.

Bár a megbízatása rendkívül gyorsan véget ért, Bajnai elmondta, hogy május 3-án újra ugyanígy döntene, mivel ez a bő két hét rengeteg szakmai és emberi tanulsággal szolgált a számára.

A jövőt illetően Bajnai Zsolt nyomatékosította, hogy a csalódás nem veszi el a kedvét a cselekvéstől. A jövőben sem akar csupán egy fotelből elégedetlenkedő „klaviatúraforradalmár” lenni, aki csak a blogSzolnok hasábjain morog és okoskodik. Bár a hobbiját jelentő blog írását természetesen folytatja, a képességeihez mérten a háttérben továbbra is azon fog dolgozni, hogy a szolnokiak maguk végezzék el a város fejlesztéséhez szükséges munkát, és a rendszerváltás helyi szinten is valósággá váljon.

A teljes cikk itt olvasható.

Kép: mnl.gov.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek