A hétvégi IX. Jász Kolbásztöltő Fesztiválon nem csak a hurka és a kolbász vitte a show-t. A színpadon a helyi politikai élet két meghatározó alakja került egymás mellé és a közönség nem akármilyen performansz részese lett.
A fesztiválon Pócs János, a térség fideszes országgyűlési képviselője, valamint Budai Lóránt, Jászberény polgármestere osztozott a reflektorfényen. Budai köszöntője váratlan irányt vett, egy telefonbeszélgetést imitált, ami a miniszterelnök múlt heti videóját parodizálta.
A jelenetben Budai így szólt: „Bocsánat, a kislányom az, fel kell venni. Szia kincsem, köszi, hogy visszahívtál, csak azért kerestelek volna, mert, tudod, lehet, hogy látni fogod a hírekben, a kolbásztöltő fesztiválon vagyok. Igen, idén töltünk is, igen pálinkát is kell innom, Hogy miért? Mert megfenyegettek. De ígérem, állom a sarat, ne aggódj értem, ha figyelni fogod a híreket, akkor tudni fogsz mindent.”
A közönség nevetése mellett Pócs János arckifejezése is sokatmondó volt. Kezdetben érdeklődő várakozással figyelte Budai előadását, majd egyre kényelmetlenebben próbálta tartani a mosolyt, amikor felismerte a paródiát.
Budai Lóránt a beszéd végén a következőkkel zárta: „Ne hagyjátok, hogy rajtatok kívül más is nevessen a végén.”
A polgármester Facebook-oldalán meg is osztott egy videót az eseményről, hozzátéve: „A buli napja előtt megláttam egy videót, amelyben a térség országgyűlési képviselője kampányt csinál a kifejezetten politikamentes eseményből. Ez meghozta az ihletet. Gondoltam én is üzenek, csak én ennek a gőgös, a választókat rettegésben tartó hatalomnak. Szerintem átjött.”
Érdekesség, hogy Pócs János saját hangulatvideót is posztolt a fesztiválról, ám a paródia-jelenet nem került bele. A történet hátterét a miniszterelnök legutóbbi, állítólagos ukrán fenyegetésről szóló videója adta, amelyben végigtelefonálta lányait. A videó eredetileg Hrihorij Omelcsenko nyugdíjas ukrán tiszt nyilatkozatára reagált.
A tartalom elkészítését a Local Innovative Media in Europe Network (LIMENet) program támogatta.
Ez a cikk az Európai Unió pénzügyi támogatásával készült a LIMENet program keretében. A tartalomért kizárólag az Esélyegyenlőség és Fenntarthatóság Egyesület vállal felelősséget, és az nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió vagy a Local Innovation in Europe Network (LIMENet) álláspontját.
Kép: Budai Lóránt Facebook oldala
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
