Ezt nem fogják nagydobra verni a fideszes médiában, de teljesen hivatalos, hogy olyan megegyezés született a kamionosok és Lázár János között az útdíjemelés ügyében, ami totálisan a fuvarozók érdekeinek megfelelő. Nem lesz extra útdíjemelés, csak a korábbi verzió, Lázár és a Fidesz ismét meghajolt a határozott erővel szemben.
Nem csoda, hogy erről szinte nem is hallhattunk szombatig, nagyon csendben, nagyon eldugva a Magyar Közlönyben jelent meg. Hadházy Ákos független képviselő az elsők között szúrta ki és nyilvánította ki örömét a fuvarozók sikerével kapcsolatban. Ugye emlékszünk? Ők azok a fuvarozók, akiknek Pócs János is cinikusan odaszólt, amikor azok fel merték emelni hangjukat a brutális útdíjemelés ellen.
“GYŐZTEK A KAMIONOSOK, Lázár kapitulált! Szép csendben megjelent a Közlönyben: csak az inflációt követő, 4.5 százalékos útdíjemelés lesz az idén. Lázár eredetileg 54 (!) százalékot jelentett be. Aztán meghallotta, hogy kamionos tüntetés készülődik, akkor már beérte volna 35-tel is. Aztán tényleg lett tüntetés. Lázár próbált még a tárgyaláson keménykedni, de a vége lett az inflációkövető (azaz reálértéken ) 0 százalék.
Kb így kell ezt csinálni, tanulhatunk ebből mi is, tanulhatnak ebből azok, akik szerint a Fideszre nem lehet nyomást gyakorolni. Tévedés amúgy, hogy az ilyen eredményhez kamionok kellettek. A sikerhez elszántság és határozottság kellett.
Persze még a választást is meg kell nyerni, hogy ez így is maradjon és persze ezzel csak az utolsó döfést kerülték el a fuvarozók, így is rengeteg teher van rajtuk. De akkor is: ez nagyon komoly eredmény.
A tüntetés egyik fő szervezőjének videó üzenete itt: https://www.facebook.com/reel/1620843032575000” – írta Hadházy Ákos a közösségi médiában.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
