Egy összeáramlási vonal mentén, nagyjából a Miskolc-Békéscsaba tengelyen alakultak ki záporok, zivatarok. Többek között Kunmadaras is kapott egy hatalmas öntözést, de északi megyeszomszédunkban olyan jégeső zúdult le, hogy két-három perc alatt teljesen kifehéredett a táj.
Kedden a zárt felhőtakaró napközben dél, délkelet felé elhagyta az országot, mögötte az ország nagy részén szeles, napos-gomolyfelhős idő köszöntött be. Ugyanakkor a Miskolc-Békéscsaba vonal 50-100 kilométer széles sávjában egy összeáramlási zóna alakult ki, itt a déli óráktól egyre magasabbra tornyosultak a gomolyfelhők – számolt be róla az Időkép.
Záporok, nem sokkal délután 2 óra után Miskolctól délre zivatarok jelentek meg, majd ezek száma tovább szaporodott. Többek között Kunmadarast is alaposan megöntözte az egyik zivatar.
Este egy rendkívül intenzív vihar Miskolcra és környékére felhőszakadásszerű esőzést, kiadós jégesőt és hódarát hozott, mely 2 perc alatt fehérbe beborította az város utcáit. Erről a Borsod24 az elsők között számolt be. (Fotók: Időkép, Lipták Máté)


És a végeredmény 40-50 kilométerrel délebbre, a Hortobágyhoz közel egy hasonló (bár időben korábbi) jégesőt követően. A zivatarokból, felhőszakadásokból a Jászkunság is kapott. Kedden rendkívül kiszámíthatatlan és viharos volt az időjárás.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
