Pénzbüntetést indítványozott a Szolnoki Járási Ügyészség azzal az öt kínai állampolgárral szemben, akik tavaly nyáron tiltott eszközökkel és módszerekkel próbáltak szerencsét a Tisza-parti város egyik kedvelt horgászhelyén. A csoport ellen orvhalászat vétsége miatt emeltek vádat.
A vádirat szerint a férfiak 2025 augusztusának közepén keresték fel a szolnoki cukorgyári kubikgödröt, ám a szabályos horgászat helyett jogszerűtlen módszerhez folyamodtak. A társaság egy nyakzó hálót feszített ki a vízben, miközben összehangoltan dolgoztak, azaz egyikük a hálót kezelte, társai pedig a víz felszínét ütve próbálták a halakat az eszköz irányába terelni.
Bár a zsákmány – két ponty és tizenöt kárász – értéke nem volt jelentős, a módszer és az engedélyek hiánya miatt bűncselekmény valósult meg.
Bár sokan elfelejtik, a 2013-as halgazdálkodási törvény értelmében a nyakzó háló használata tiltott halfogási eszköznek minősül, ráadásul a férfiak semmilyen halászati jogosultsággal nem rendelkeztek. Az ügyészség indítványa alapján a Szolnoki Járásbíróság dönthet a kiszabandó pénzbüntetés mértékéről.
Képünk illusztráció.
Kép: temu.com
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
