“Az Orbán-kormány hazudott a Szőlő utcai szexuális gyermekbántalmazás ügyében” – tanúvallomást tettek a 14-15 éves fiúk

Megosztás

Ez rettentően kellemetlen és kimagyarázhatatlan. Még az igazságügyi miniszter is kiállt szeptemberben, hogy az egy óra alatt összehozott jelentésben a szemünkbe mondja, nem merült fel kiskorú sértett a Szőlő utcai botrány ügyében. Most azonban tanúvallomást mertek tenni az abban az időben 14-15 éves fiúk a velük történt szörnyűségekről.

Az igazából nem annyira meglepő fordulatról Magyar Péter a közösségi médiában adott értékelést, megint feketén-fehéren kiderült a Fidesz-kormányról egy bődületes hazugság, megint gyermekvédelmi, illetve gyermekmolesztálási ügyben. Erre a Tisza Párt elnöke hívta fel a figyelmet, bejegyzése így szól. “Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak.

Orbán Viktorék szeptemberben azt hazudták az országnak, hogy nem volt kiskorú sértettje a Fidesz által kinevezett, kitüntetett és megjutalmazott Szőlő utcai rémnek.

Most pedig tanúvallomást tettek az elkövetéskor 14-15 éves fiúk, akiket minden elképzelhető módon bántalmazott szexuálisan az a Juhász Péter Pál, aki a hatóságok és a politikai elit hathatós támogatásával maradhatott egy évtizedig intézményvezető. Azt a gyereket pedig, aki segítséget kért a bántalmazások miatt, szervezett csoportokkal megverették egy állami intézményben.

Ilyenkor tényleg nincsenek szavak.

Először Bicskén derült ki, hogy pedofil rémek tettek tönkre tucatnyi gyereket, most pedig a Szőlő utcai intézetben.

Orbánék pedig cinikusan belehazudnak a magyarok szemébe.

Két hónapja Orbánék azt hazudták az egy óra alatt összetákolt jelentésükben, hogy nem merült fel kiskorú sértett, most pedig kiderült, hogy számtalan volt. Erről többek között a Borsod24 is írt.

Aki nem tudja vagy nem akarja megvédeni a bántalmazástól a legelesettebb gyerekeket egy állami intézményben, sőt elhazudja az ellenük elkövetett bűnöket, annak mennie kell” – írta Magyar Péter még délelőtt. Később egy másik bejegyzéssel is kiegészítette, videós formában.

“Fontos, hogy mindenkihez eljusson! Az a kormány, amelyik nem tudja, vagy nem akarja megvédeni a rábízott, elesett gyermekeket, annak mennie kell. Orbánék megint cinikusan hazudtak és megint lebuktak. Az Orbán-kormánynak mennie kell!” – tette hozzá Magyar Péter.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek