Magyar Péter pénteki Facebook-közlése szerint november 17-én mutatják be a Tisza Párt mind a 106 egyéni választókerületben induló jelölt-jelöltjeit. A pártvezető úgy fogalmazott: ezzel „a rendszerváltás egy fontos állomásához” érkeznek el.
Bejegyzésében arról is írt, hogy a jelöltek között számos szakma képviselői megjelennek majd, többek között egészségügyi dolgozók, pedagógusok, gyermekvédelmi szakemberek, vállalkozók, jogászok, művészek, mérnökök és gazdálkodók.
Magyar szerint olyan „hús-vér embereket” mutatnak be, akik bátor szereplői lehetnek a közéletnek.
A jelöltállítás technikai részleteit időközben módosította a párt, miután a Tisza Világ alkalmazásából kiszivárgott adatok nyilvánosságra kerültek. Ezt követően a pártelnök bejelentette, nem az appon keresztül fog zajlani a jelöltekre leadott szavazás, hanem azt a Nemzet Hangja nevű felületre terelik át.
A folyamat időzítését és hosszát is megváltoztatták, a pártvezetés szerint erre azért volt szükség, mert a jelöltek és családtagjaik személyes biztonságát szeretnék jobban védeni, ezért a korábban tervezettnél rövidebbre vették a jelöltállítási ciklust.
Kép: HVG
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
