Abonyba költözne? – Fizessen, de az se mindegy, hányan laknak egy ingatlanban

Megosztás

Abony város vezetése a helyi közösség identitásának megőrzésére hivatkozva új intézkedéseket vezet be az önazonossági rendeletre hivatkozva. A tervek szerint azoknak, akik a településre szeretnének költözni, beköltözési díjat kellene megfizetniük. Az elképzelések az anyagi hozzájáruláson felül mást is előírnak a Szolnok melletti település új lakói számára: az önkormányzat korlátozná, hogy egy-egy ingatlanban hány fő élhet együtt.

Abony önkormányzata a szeptember végén megtartott testületi ülésén döntútt úgy, hogy napirendre tűzi a helyi önazonosság védelméről szóló koncepciót, azaz a kidolgozása megkezdődik és a következő ülésre előkészítik az anyagot.

A júliusban hatályba lépett törvény papíron arra biztosít lehetőséget az önkormányzatok számára, hogy az adott település közösségi értékeit, társadalmi szerkezetét és hagyományait rendeleti úton megvédjék.

A Szol24-en részletesen foglalkoztunk a rendelettel, amely szerint feltételekhez köthetik az új lakcímek létesítését, illetve meghatározhatják az életvitelszerű ott-tartózkodás igazolásának módját, de akár elővásárlási jogot is biztosíthatnak a helyi lakosoknak az ingatlanpiacon. Lehetőség nyílt különadó bevezetésére a betelepülők számára, valamint bizonyos szakmák előnyben részesítésére.

„A rendelet célja nem az elzárkózás, hanem közösségünk értékeinek, rendjének és identitásának megőrzése. Fontosnak tartjuk, hogy az Abonyiak véleménye a további előkészítő munkában is érvényesüljön” – fogalmazott ennek kapcsán a város polgármestere, Pető Zsolt.

Szeretnék bevonni Abony lakóit a döntésbe, ezért őket arra kérik, osszák meg észrevételeiket és javaslataikat a szabályozással kapcsolatban, ami tartalmazza, hogy a visszaélések elkerülése és az egy lakásba beköltözők számának korlátozása érdekében kerüljön meghatározásra az egy lakóra jutó minimális négyzetméter nagyság, valamint egy jelenlég még kérdéses nagyságú összeget is fizetni kell annak, aki a Pest megyei települést választaná.

Az eddig beérkezett vélemények több irányt megfogalmaztak: voltak, akik a közbiztonsági szempontok erőteljesebb beépítését szorgalmazták, mások a beköltözők munkahelyi helyzetét vagy iskolai végzettségét emelték ki mint figyelembe veendő tényezőt.

Felvetődött az is, hogy a rendelet bevezetése csak abban az esetben legyen indokolt, ha a város lakosságszáma a jövőben olyan mértékben növekedne, amely már meghaladná az infrastruktúra jelenlegi kapacitását.

Több jogvédő szervezet, köztük a TASZ arra figyelmeztetnek, a meghozott helyi rendeletek mögött sokszor valójában kirekesztő szándék húzódik és az önrendelkezési törvény könnyen eszközzé válhat bizonyos társadalmi csoportok kiszorítására. Bár a jogszabályban szerepel a diszkrimináció tilalma, a gyakorlatban a helyi döntések könnyen sérthetik az alapvető jogokat.

Adjukössze – Támogasd a Borsod24, a Szol24 és a Szabolcs24 működését!

Soha nem látott nehéz helyzettel néz szembe az ősz beköszöntével a Borsod24, a Szol24 és a Szabolcs24 kiadója. Három megye független hírszolgáltatása került veszélybe.

Kép: abony.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek