A polgármester is gyorsan felfigyelt a felháborító ügyre. Úgy tűnik, valóban kórházi szennyes, azonban külföldről érkezett a használt holmi, nevezhetjük veszélyes hulladéknak.
A részletekről Budai Lóránt számolt be a közösségi médiában. Az illegális szemétlerakás hosszú ideje komoly probléma Jászberény külterületén. Átlagosan elmondható, hogy hetente 8-9 db 5 köbméteres konténert szállít el a város, ami évente több, mint 50 millió forint anyagi ráfordítást jelent.
A napokban újabb sokkoló videó látott napvilágot a közösségi médiában. Ismeretlen teherautóról több bálányi vélhetően veszélyes textilt, köztük véres pelenkákat, műtősruhákat és lepedőket helyeztek el illegálisan a Neszűrben.
“A Jászberényi Rendőrkapitányság hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen. Folyamatban lévő büntetőeljárásról van szó, ezért egyéb információt nem közöltek, de információim szerint a kórházi szennyes határon túlról, Ausztriából érkezett.
Köszönöm a bejelentő és a helyszíni szemlén résztvevő Jászberényi Polgárőrség munkáját!” – zárta bejegyzését a polgármester. Ebből leszűrhető, hogy az ügynek még bőven lesz folytatása.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!