Külföldi szemét égett hazánkban – Pécsett megtörtént az, amitől Jászszentandráson féltünk

Megosztás

A Szol24-en az elmúlt hetekben és hónapokban több alkalommal is beszámoltunk a Jászszentandrás határában működő, kérdésekkel teli hulladéklerakóval kapcsolatban. Keresztes László Lóránt országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnöke megkeresésünkre akkor elmondta, az országban sajnálatos módon egyáltalán nem egyedi eset, hogy az elhanyagolt telephelyek és a szakszerűtlen engedélyezés súlyos balesetveszélyt és környezetvédelmi problémákat idéz elő. Pécsett sokadik alkalommal égett külföldi szemét.

„Nagyon sok hasonló ügyet láttam már” – fogalmazott Keresztes júniusban, példaként említve, hogy TamásibanPécsett és több más településen is találkozott a szentandrásihoz hasonló szemétlerakással. „A forgatókönyv szinte mindig ugyanaz: egy alig működő telephelyet megszerez egy cég, felhalmoznak hatalmas mennyiségű hulladékot, majd a feldolgozás elmarad.”

A politikus kiemelte, hogy a szemétlerakat tűzbiztonsági szempontból is súlyos kockázatot jelent, hiszen a tárolási körülmények minden előírást nélkülöznek. Ami Jászszentandráson csak katasztrófa veszély volt, az Baranya megyében már valósággá vált, ugyanis a Bogádi úti telephelyen a felhalmozott műanyaghulladék kedd este lángra kapott, hatalmas füstfelhőt terjesztve a város felett. A lángok több kilométerről is láthatók voltak, a bűz pedig a városban szinte belélegezhető volt.

Így állt a szemét a jászszentandrási telephelyen július első napjaiban

Ebben az évben már a negyedik beavatkozás történt ugyanezen a helyszínen.

Keresztes László Lóránt a szentandrási telephely esetében úgy fogalmazott, sok más mellett a legnagyobb aggodalmat épp a tűzbiztonság hiánya jelenti. Hozzátette, ha ez a hulladék meggyullad, az katasztrofális következményekkel járhat.

MI TÖRTÉNT SZENTANDRÁSON? – A jászsági település határában található Agrowerk Kft. telephelyén több méter magas szeméthegy tornyosult. Ez főleg vegyes összetételű műanyag fóliákból és egyéb ismeretlen eredetű hulladékból állt össze, több forrásunk egybehangzó értesülései szerint Olaszországból érkeztek. A cégjegyzésre jogosult személy, Barna Attila, nyomozás szerint ismeretlen helyen tartózkodik. A bejegyzett tulajdonos pedig meglepő módon dr. Pusztai Dezső János, a ceglédi kórház igazgatója. A képviselő szerint Pusztai vagy már eladta a céget, vagy az eladás folyamatban van; ő maga azonban nem ismeri az aktuális működés részleteit. A helyszíni fotókkal dokumentált szeméthegy ellen feljelentést tettek, Keresztes László Lóránt országgyűlési képviselő, valamint Pócs János és Kolláth Bálint, helyi vezetők egyaránt jelezték az ügyet a hatóságok felé. A hatóság megtiltotta a további hulladék átvételét, amíg az eddigi mennyiséget nem dolgozzák fel, illetve elszállítják, emellett az ügy nyilvánosságra kerülése után napi helyszíni ellenőrzéseket indítottak a rendelkezés betartásának biztosítása érdekében.

Megnéztük a jászszentandrási hulladékbotrány helyszínét

Hogy milyen jogi, vagy etikai hiányosságok együttállása kellett ahhoz, hogy mind Pécsett, mind Jászszentandráson kialakuljanak ezek az állapotok, nem tudni. Az viszont biztos, elrettentő példa kizárólag a hatóságok eredményes fellépése lehet, ami egyelőre várat magára.

Képek: Vajó Levente, Meteo Mecsek Fb kommentek

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek