Egyre szárazabbá válik éghajlatunk, így fontos a vízmegtartás. Most 1,5 óra alatt több száz litert juttattak el a parti fákhoz Szolnokon.
Összefogással az eddigi legnagyobb közösségi öntözését valósították meg kora este a Zagyvaparton. Élőláncot alkotva, a Tabán melletti kosárpályáktól egészen a Várkonyi téri dombokig öntözték meg a Zagyva vizével az Ispán körút melletti fiatalabb szomjazó fákat. Több száz liter víz jutott el így a fákhoz 1,5 óra alatt a Szolnok ZöldErő hathatós közreműködésének köszönhetően.
A szervezők hálás köszönet mondanak mindenkinek, aki bármilyen formában hozzájárult az akcióhoz. A bekapcsolódó járókelőknek, a kosarazó fiúknak, a Szolnoki Faitatóknak és a Mozdulj Csengével Egyesületnek.
Az öntözés mellett célunk volt ismételten felhívni a figyelmet: a környezetünk állapota változik, és elengedhetetlen a szemléletváltás. Fontos a folyóink vizének megtartása, a lehulló csapadék hasznosítása, a városi fák túlélésének biztosítása.
“Öntözés legközelebb szombaton a Jubileum téren lesz a Szolnoki Faitatók jóvoltából, akiknek leginkább sok-sok öntözővízre lenne szükségük” – tekintett előre az egyesület.



Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!