Egyedülálló látványosság tette emlékezetessé az idei tiszaföldvári motoros fesztivált. A több évtizedes hagyományokra visszatekintő rendezvényen a legújabb gépcsodák elől egy háromkerekű fotelbe épített motor vitte el a show-t, amit egy helyi veterán motoros hozott magával.
A különleges jármű gazdája Nagy János, alias “Nyúl”, aki saját bevallása szerint már közel hatvanéves és úgy érezte, itt az ideje, hogy a fesztivál hangulatát egy fokkal kényelmesebben élvezze. Így született meg az ötlet, hogy egy klasszikus fotelt motorra szereljen, ráadásul nem is akárhogyan: a saját kezűleg összerakott, háromkerekű jármű a közönség egyik kedvence lett – írta meg a Blikk.
„A motorról és a motorozásról soha nem mondanék le, de egy fotel kényelméből azért mégis élvezetesebb hallgatni, nézni, mi történik a színpadon. Mivel híresen társasági ember vagyok, a barátok, kísérők részére egy állórács is található a robogó fotel mögött, így egy egész kis társasággal fotelezhetek együtt” – mondta a hírportálnak Nagy János.

Az Alföld egyik legnagyobb motoros találkozóján idén is sok szemet gyönyörködtető motor jelent meg, de a fesztiválozók elismerését leginkább ez az egyedi barkácsremek váltotta ki.
Sokan a fotelmotor sorozatgyártását sürgetik, mások a koncepció szabadalmaztatását javasolták.
Képek: Földvári Hírmondó Fb
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!