Az Európai Parlament csütörtöki ülésén elutasította azt a bizalmatlansági indítványt, amely Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és testülete menesztésére irányult. A szavazáson 175 képviselő támogatta, 360-an ellene voksoltak, 18-an pedig tartózkodtak. A javaslat elfogadásához legalább a szavazatok kétharmadára és a 719 fős testület tagjainak több mint felének igen szavazatára lett volna szükség – egyik feltétel sem teljesült.
A kezdeményezést a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) EP-képviselője, Gheorghe Piperea nyújtotta be, indítványa főként a koronavírus elleni Pfizer-vakcinák beszerzésére vonatkozó, átláthatatlannak ítélt tárgyalásokat bírálta, különös tekintettel arra, hogy Von der Leyen állítólag sms-ben egyeztetett a cég vezérigazgatójával.
A dokumentum további kritikákat is tartalmazott, többek között a helyreállítási alap felhasználását vizsgáló számvevőszéki jelentésre, az Európai Parlament mellőzésére bizonyos döntéshozatalok során, valamint az uniós védelmi hitel ügyében a bizottság állítólagos túlterjeszkedésére hivatkozva.
A hétfői vitát követően július 10-én, azaz ma a szavazási jegyzőkönyv szerint a bizalmatlansági indítványt hazai részről a Fidesz és a Mi Hazánk képviselői támogatták. A Tisza Párt többsége nem vett részt a voksolásban, mindössze két képviselőjük, Dávid Dóra és a delegáció vezetője, Tarr Zoltán szavazott, mindketten az indítvány ellen. Hozzájuk csatlakozott a DK elnöke, Dobrev Klára is, aki szintén nemet nyomott.
Magyar Péter, a Tisza elnöke nem sokkal a szavazás után egy Facebookos videóban osztotta meg az álláspontját:
“Ami ma történt, az fekete betűkkel íródik be a magyar történelembe: soha nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt nyíltan szövetségre lépjen egy magyarellenes román formációval. Orbán Viktor Simion melletti korábbi kiállása, a Magyarországon nyomtatott kampánykiadvány Orbán és Simion arcképével, most pedig a közös szavazás, mind egy irányba mutat” – olvasható a párt elküldött közleményében.
Egyébként ez volt az Európai Unió történetében a tizedik alkalom, hogy az Európai Parlament képviselői bizalmatlansági indítványról döntöttek. Eddig egyik ilyen kezdeményezés sem érte el a kétharmados támogatottságot, így egyetlen alkalommal sem vezetett a Bizottság menesztéséhez.
Kép: MTI/EPA/Ronald Wittek
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!