Mostantól van igazán nagy baj a jászberényi kórházban

Megosztás

Régóta pedzegették és az eddig kiszivárgott hírek sem éppen adtak okot a bizakodásra. Most már viszont akkor a gond, hogy az orvos-szakértő szerint a jászberényi intézmény “gyakorlatilag megszűnt kórháznak lenni”. Ez pedig hatalmas probléma a városnak és vonzáskörzetének is. Íme a részletek.

Dr. Kunetz Zsombor világított rá csütörtökön, pontosan mi is a helyzet a Jászberényi Szent Erzsébet Kórházzal. A korábban kiszivárgott hírek is arra engedtek következtetni, hogy bizony van mitől tartanunk. Most rákérdeztek a szakorvoshiányra, a műtétek teljes leállására, a főigazgató válasza pedig a legkevésbé sem szívderítő.

Íme az egészségügyi szakértő, szakorvos bejegyzése a közösségi médiában, mellékelve a levéllel. Úgy tűnik, ez felér egy halálos ítélettel. “Ezt a levelet már régebben megkaptam, és tényleg. A radiológus hiány már régóta közismert a térség háziorvosai nem is küldhettek oda beteget egy jó ideje ultrahang vizsgálatra, most szépen dől be a többi ellátás is.

“Jászberény: több mint egy éve nincs állandó radiológus heti két alkalommal elérhető személyesen ekkor vannak ultrahang vizsgálatok egyébként ugyanaz a helyzet mint Veszprém megyében. Az új főigazgató asszony abszolút alkalmatlan a feladatára jelenleg elutazott a szabadságára úgy hogy a szülészet-nőgyógyászati osztály és a traumatológia július 1-től üzemképtelen lesz. A két operálni tudó traumatológus júliustól elvileg Salgótarjánban fog dolgozni. A két nyugdíjas elmegy tényleges nyugdíjba. A szülészeten is lemondott az osztályvezető, három orvos felmondott gyakorlatilag 70 fölötti nyugdíjasokkal állítják ki az ügyeleti sort. Dr Besenyi Orsolya főig. mindenhol azt kommunikálja, hogy a kórházban minden rendben van. Ha a fent leírt távozások bekövetkeznek, az megpecsételi a kórház sorsát, így majdnem 100 000 ember ellátása válik kérdésessé.”

Kunetz Zsombor szerint ezzel a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház gyakorlatilag megszűnt kórháznak lenni. “Takács Péter államtitkár pedig, az ellátás biztosítása helyett a bőrtangákkal álmodik. Ez van” – mutatott rá a probléma súlyára az orvos-egészségügyi szakértő. Kívánjuk, hogy valaki meg tudja cáfolni Kunetz kijelentéseit.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek