Naponta összeomlik a közlekedés, a MÁV szerint mégis javult a pontosság

Megosztás

Bár májusban sem maradtak el a rendkívüli helyzetek és forgalmi zavarok, a MÁV mégis azt tette közzé a napokban, hogy jelentős javulást ért el a menetrend szerinti közlekedés terén. Az adatok szerint országosan 4%-kal nőtt a vonatok pontossága a tavalyi év azonos időszakához képest.

A MÁV májusi jelentése egészen meglepő adatokat is tartalmat. Eszerint a járatok 83,12%-a pontosan közlekedett, a késések aránya pedig csökkent, ugyanis 20 percnél többet mindössze a vonatok 2,65%-a késett. A kimaradó járatok aránya szintén alacsony volt, kevesebb mint 1% – a vonatok esetében ez csupán 0,25%-ot jelentett papíron.

A vonalonkénti pontossági adat a Szeged-Hódmezővásárhely (TramTrain) vonalon volt a legmagasabb, 98,19%-kal és a Budapest-Szolnok-Debrecen-Záhony szakaszon a legalacsonyabb, 74,7%-kal.

Az is kiderült, hogy májusban szinte minden második nap történt valamilyen baleset a vasúti átjárókban vagy halálos gázolás, és ezek az események egy-egy nap teljes hálózati pontosságát is képesek jelentősen visszavetni. Emellett több komoly biztosítóberendezési hiba akadályozta az üzemszerű működést – az utóbbi hetek törénéseiből jól tudjuk, ezek a problémák júniusra sem múltak el.

Soha nem késtek még ennyit a MÁV vonatai: 6,9 évnyi csúszás egyetlen év alatt

„Bár haváriahelyzetektől májusban sem volt mentes a vasúti közlekedés, a tavalyi év azonos időszakához képest érdemben javítani tudtunk a pontossági mutatókon. Ez visszaigazolja a létjogosultságát az elmúlt évben elindított, célzott pályafelújítási és járműbeszerzési törekvéseinknek” – fogalmazott Hegyi Zsolt, a MÁV első embere.

Kép: Economx

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek