Június 18-án, szerdán délután újabb fordulóhoz érkezik a szolnoki civilek tiltakozása a tervezett elektrolitgyár ellen. A városháza elé vonulnak, hogy személyesen adják át petíciójukat a város és a térség vezetőinek. A demonstrációt az aHang országos civil platform helyi csoportja, a szolnoki aPont szervezi, akik szerint a beruházás kapcsán még mindig nem vonták be érdemben a lakosságot a döntésekbe.
A szervezők megerősítették: a petíciót átadják Györfi Mihály polgármesternek, valamint megkísérlik eljuttatni Szalay Ferenc miniszteri biztoshoz és Kállai Mária országgyűlési képviselőhöz is. Utóbbi két szereplő azonban egyelőre nem reagált a meghívásra.
A több, mint 4000 aláíró szerint az elektrolitgyár veszélyeztetheti Szolnok lakosságát és környezetét, miközben a döntéshozatal zárt ajtók mögött zajlik. A szolnoki aPont sérelmezi, hogy három hónapja tart a helyi tiltakozás – tüntetésekkel, lakossági fórumokkal és civil szakmai összefogással –, de érdemi párbeszéd máig nem alakult ki.
A demonstrációra 16:30-kor kerül sor a Polgármesteri Hivatal (Kossuth tér 9.) előtt.
A szervezők jelezték: sajtónyilvános eseményre készülnek, amelyen szakértők, civilek és közvetlenül érintettek is felszólalnak. Az aPont emellett levélküldő kampányt is indított, amelynek keretében a Kunlunchem cégvezetését kérik arra: ne építsenek gyárat Szolnokon. Ezzel az akcióval eddig is már több százan éltek.
A tiltakozás szervezői abban bíznak, hogy a petíció végre eljut azokhoz, akik valóban képesek befolyásolni a döntéseket – és hogy végre nemcsak a gyár, hanem az emberek véleménye is szóhoz jut.
Fotó:
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!