Nehezen indult, de sima lett: előny az Olajbányásznál

Megosztás

A férfi kosárlabda NB I negyeddöntőjének első mérkőzést 93-78-ra megnyerte a Szolnoki Olajbányász az Egis Körmend ellen, így vezet az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcában.

Nem indult jól a találkozó a Tisza-partiak számára, hiszen az első negyed végén a Körmend már 11 ponttal is vezetett. Innen egyre jobb játékot nyújtott a Szolnok, és bár a nagyszünetben is hátrányban volt még, szurkolóit igazi meccshangulatba sikerült hoznia.

A kiváló körítésnek is köszönhetően az Olajbányász átvette a vezetést, a záró etapban pedig már kétség sem fért hozzá, melyik csapat örülhet a végén.

Bár a győzelem meglett, elképzelhető, hogy Körmenden ennél többre lesz szükség, és ezzel talán Oliver Vidin vezetőedző is egyetért. A szerb szakembert nem mellékesen a szlovák férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitányává is kinevezték.

JEGYZŐKÖNYV
NHSZ-Szolnoki Olajbányász – Egis Körmend 93-78 (15-26, 17-9, 32-27, 29-16)
Rájátszás, negyeddöntő, 1. mérkőzés.

Szolnok, Városi Sportcsarnok.
Játékvezetők: Földházi Tamás Péter, Montgomery-Tóth Cecília, Pozsonyi László (Fekete László)
Szolnok: Jovanovics 16/6, Somogyi 13/6, Lukács 14/9, Szubotics 13/3, Aimaq 21. Csere: Krnjajski 4, Horváth Á. -, Arabo -, Pallai 7/3, Rudner 5/3, Radovanovics -.
Körmend: Williams 19, Kountz 17/9, Kiss B. -, Durázi 9, Vuckovic 9/3. Csere: Doktor -, Gáspár 2, Schmera -, Kiss M. 7/6, Pipiras 13/9, Ferencz 2.

Folytatás április 22-én, Körmenden.

(kiemelt kép: Szolnoki Olajbányász, fb)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek