Forralt bor, puncs, lángos, kürtőskalács. Vagy vannak más slágertermékek is az adventi vásárok kínálatában idén? És mennyibe kerül egy családnak, ha szeretne egy délutánt vagy estét valamelyik vidéki nagyváros karácsonyi vásárában eltölteni, és nemcsak nézelődni, hanem több mindent megkóstolni? Többek között ennek néztek utána saját városaikban független vidéki online újságok az elmúlt napokban. E cikkben pedig összefoglaljuk a legfontosabbakat.
Advent harmadik vasárnapja van, vagyis még több, mint egy hét van vissza szentestéig, tehát a karácsonyi vásárok is tartanak még. Az ünnepi vásárok jellemzően december 1-je, az idei advent első vasárnapja előtt pár nappal, akár egy héttel is kinyitottak. Így volt mód arra, hogy körbenézzünk, érdeklődjünk, akár többször is visszanézzünk, és ne pusztán csak az árakról írjunk.
Az elmúlt napokban több, a Fülke néven létrejött összefogáshoz tartozó független vidéki online lap is írt a saját oldalán, a saját városának karácsonyi vásáráról, vagy adott adatot egy összefoglaló táblázatban az árakról, sőt az egyik lap egy partiumi, romániai város adventi vásárának kínálatát is megnézte.
Slágerek
A slágertermékek nagyjából mindenütt azonosak, persze ez nem újkeletű dolog, és így van ez más országokban is, helyi eltérésekkel, persze.
Magyarországon, Budapesten is, a vidéki nagyvárosokban is a legtöbben forralt boroznak, kürtőskalácsot és lángost esznek, persze mindenütt vannak valamivel komolyabb ételek is, főtt ételek vagy húsos szendvicsek, lepények, amikért nyilván többet kell fizetni, a legkisebbek pedig forró teát és forró csokit kérnek.
Eltérések
Az ízesítésekben és főleg az árakban vannak leginkább eltérések, de ez utóbbiban még a drágább vidéki városok is elmaradnak a legismertebb budapesti adventi vásári helyszíneken szembejövő áraktól. Főleg, ha azt nézzük, hogy ha valaki, pláne egy gyermekes család egy délutánt vagy egy estét akar eltölteni valamelyik vásárban, és nemcsak nézelődéssel, de úgy, hogy több mindent is megkóstol(nak).
Díszlet
És vannak különbségek persze az adventi vásárok körítésében is, szebben mondva azok díszletében, több helyen is üzemel például óriáskerék az ünnepi forgataghoz kapcsolódóan. S mégha például az óriáskerék ki is van világítva, s karácsonyi fényekkel díszítve a környezete, némi vurslis hangulattal keveredik a szokásos adventi vásári miliő. Ugyancsak nem minden helyszínen van plusz szolgáltatásként a vásár idejére és annak közelében biztosított korcsolyázási szabadtéri lehetőség (pl. Kecskeméten), ami ebben a formában legalább téli sportként kapcsolódik ehhez az időszakhoz.
Persze magához a vásárhoz lazábban, az adventhez már annál inkább kapcsolódó látványosságok is vannak, így például Szegeden is kivilágítják a villamost, Miskolc pedig már nemzetközi hírnévre is szert tett az adventi villamossal, sőt ott már adventi kukásautó is jár.
Felturbózva
A forralt bor mellé az utóbbi években feljöttek a különféle puncsok, leginkább a rumpuncs és annak változatai (Kaiserpuncs stb.), de a legtöbb árusító bódéban a “sima” forralt borokból is kínálnak különféle ízesítű, gyümölcsökkel, egyéb, nem szokványos vagy itthon nem megszokott fűszerekkel felturbózott változatait.
Extra kínálat kürtőskalácsból is van több helyen, a szokásos ízesítések mellett más vagy drágább alapanyagokkal turbózzák fel a finomságot, na és annak árát is.
Sávok
Egy négyfős családi adventi vásározás, étkezéssel, italokkal a vásár helyszínétől, és a vásárolt jabaktól függően átlagosan, spórolósabban 8-10 ezer forint körül áll meg, de reálisabb a 10-15, sőt akár a 15-20 ezres ársávban gondolkodni, a vizsgáltak közül a legolcsóbb helyen, Nyíregyházán még egy extrább családi vásári költekezés is megáll a 8-10 ezer forintos sávban.
Befolyás
Amit több helyen is elmondtak az árusok, hogy az ő napi bevételeikre, és így majd a végső szaldóra nemcsak az lehet hatással, hogy hogyan alakult eddig az időjárás és milyen napok következnek még 24-éig (a legrosszabb mindenkinek, ha eső esik), de a fizetésnapok és az is, hogy két olyan szombat is volt az idei adventben, ami munkanapnak számít.
Miskolc másról híres
A Borsod24 (természetesen) a miskolci adventi forgatagról számolt be, felhívva a figyelmet már a cikk elején, hogy a borsodi megyeszékhely soha nem volt híres a karácsonyi vásárról. „Helyette” van nekik Kocsonyafesztiváljuk, de a harmadik legnépesebb magyar városban, az egyik központi téren (Szent István tér) is működik karácsonyi vásár. A lap beszámolója szerint ugyan csak néhány faházat állítottak fel ott, de aránylag sok minden elérhető, ám az árak nem túl barátságosak. A kürtőskalács 2500 Ft, a forró csokoládé 1200, felnőtteknek mogyorólikőrös forró csoki van, de az már 2000 forintba kerül. Egy deicliter forralt bor 400, míg egy pohár, unicummal készült puncs 2000 forintba kerül. A sima lángos 1200 Ft, a sajtos-tejfölösért viszont akár 2200 Ft-ot is ki kell fizetni Miskolcon.
Kecskeméten kori és óriáskerék is van
A “hirös városban” nem először állítottak fel óriáskereket és korcsolyapályát adventre. A KecsUP Hírek cikke szerint az árusok látszólag kevesebben vannak idén, mint korábban. A független kecskeméti lap összesítése alapján náluk csak a forralt bor drágább mint Budapesten, ahol az átlagos ár decinként 500 forint alatt van, Kecskeméten 550 forint, amiből kis fejszámolással kijön, hogy egy párnak már nem elég a kétezres, ha csak egy-egy kétdecis adagot kérnek maguknak. A sajtos-tejfölös lángos Kecskeméten is olcsóbb (2000 forint), mint a fővárosban (3100), a helyiek pedig 500 forint engedményt kapnak a korcsolyázás 2000 forintos árából. Az óriáskeréken egy menet ennél drágább egy ötszázassal a gyerekeknek is, a felnőttek pedig 3000 forintot kell leszurkolni fejenként, ha fel akarnak rá ülni.
Pécs nem lett olcsóbb
A Szabad Pécs riportja szerint a slágertermékek Pécsett sem változtak, ezért leginkább ezeket nézték meg, és ezekről kérdezték az árusokat és a vásárba látogatókat is. Az árak ez alapján Pécsen valamelyest magasabbak, mint tavaly, nemcsak az általános infláció, a szükséges, konkrét alapanyagok árának drágulása, hanem a tavalyihoz képest valamelyest drágább helypénz miatt is alakult ez így. Beszéltek olyan vendéglátóssal, aki más vidéki városban is árul, és ott is hasonló helypénzt kell fizetnie, hasonló drágulás után, így máshol is nagyjából azonos kínálattal és árakkal jelenik meg. Pécsen a hagyományos forralt bor decije 400-700 forint, a puncsoké 800-1200 forint, a sima lángos 1200, a sajtos-tejfölös 1800 forintért kapható. A sima kürtőskalács 2000, az extra 2500 vagy 3000 forint.
Nyíregyháza bajnok az árakban
Nyíregyházán a Kossuth téren találják meg a helyiek és a városba látogatók az adventi vásárt, de már messziről láthatják, merre kell menni, mert a szabolcsi városban is állítottak fel óriáskereket az ünnepi időszakra. A Szabolcs24 azt ajánlja, hogy az esti díszkivilágítás felkapcsolása után üljenek fel a kerékre, amelyre a legolcsóbb jegy 2000 forintért váltható. Akik a nyíregyházi adventi vásárban keresnek vásárfiát, azok tűzzománcos tárgyakat, medálokat, gyűrűket, kézzel horgolt mesefigurákat, és sok-sok apró csecsebecsét is találhatnak. Nyíregyháza árai talán az országban is a legolcsóbbak lehetnek, de a vidéki független lapok gyűjtésében biztosan, kürtőskalácsot például már ezer forintért is kapni. Forró teát 250 forintos, forralt bort 300 forintos deciliterenkénti áron is kínálnak.
Szolnokon óvodások és profik is hangolnak
Szolnokon a Kossuth téren működik a karácsonyi vásár, ahol az advent időszakában minden pénteken és szombaton fellépők műsora vagy koncertje is színesíti a kínálatot, míg a hétköznapokon a szolnoki óvodákba járó gyerekek készülnek produkciókkal, sőt a szolnoki óvodáknak külön faházuk is van. Cikkében a Szol24 is ír az árakról: forralt bort a budapesti 500 forint/deci körül mozgó árakhoz képest némileg olcsóbban, 450 forintos áron adnak. Amúgy pedig minden más tekintetben is a fővárosi áraknál jóval szerényebb összegekkel találkozni Szolnokon, az ételeket és az italokat értve is. A sajtos-tejfölös lángos 2150 forint, forró teát pedig decinként 200 forintért is lehet venni, míg a forró csoki 850, a kürtőskalács 2000 forint.
Szegeden fényvillamos is jár
A Szegeder riportjának már az első harmadából megtudjuk, hogy a Tisza-parton drágább a forralt bor decije, mint a fővárosban, átlagosan is 500-600 forint között van a meleg alkoholos ital, de más miatt már nem kell ilyenen aggódni, egyik további, a vásárban kapható ital sem drágább átlagosan, ahogyan, az ételek sem. A fővárosban 2000 forint egy sima lángos, Szegeden sajttal és tejföllel együtt kerül ennyibe. A csongrádi megyeszékhelyen a lángos legklasszikusabb verziója (amiről tudni, hogy Orbán Viktor is azt szereti) 1200 forintot kóstál. A szegedi vásári ételkínálatban lepény (2–3 ezer forinttól, csaknem 4000-ig), sőt palacsinta is van, utóbbi 500 forintos áron, de minifánkokat is vehetünk (8 db 1800 Ft). Szegeden is működik óriáskerék, és az adventi időszakban fényvillamos is jár.
Veszprémben tavaly nem lehetett
Érdekes felütéssel kezdődik a Veszprém Kukac veszprémi karácsonyi vásárról szóló cikke, azzal, hogy az idei évben különösen nagy örömmel tölt el sok veszprémit, hogy egyáltalán van, vagy van újra náluk adventi vásár. Tavaly ugyanis (2010 és Pécs után) Veszprém lehetett hazánkból Európa egyik kulturális fővárosa, és emiatt egy éve náluk nem volt ilyenkor karácsonyi forgatag (persze volt éppen elég sok más program egész évben), de a veszprémi EKF-évben is sok helyi hiányolta az ünnepi hangulatot. Most azonban visszatérhettek ehhez, és újra lehet Veszprém belvárosában szokásos adventi vásár, amelyen lehet akár egy pohár forralt bort vagy egy adag sült gesztenyét venni, hogy aztán kéz a kézben sétáljanak a fényekkel díszített utcákon. A veszprémi lap persze az árakról is ír említett cikkében.
Nagykárolyban dubai csokis lángos is kapható
A romániai Szatmár megyében, azaz a Partiumban is figyelnek arra, hogy az ünnepi készülődés idején karácsonyi hangulatot teremtsenek, így Nagykárolyban is, írja a Szabolcs24. A 18 ezres kisváros az országhatártól mintegy tíz kilométerre van. Ott is lehet korcsolyázni a város központjában egy kisebb műjégpályán, lehet béreln (21 lej / 2100 forint), de aki saját korit visz, ingyen csúszhat. A vásár impozáns környezetben, az Ybl Miklós tervei alapján épült Károlyi-kastéllyal szemben. Természetesen árulnak igazi erdélyi, adalékanyagmentes (és nem kicsi) kürtőskalácsot, 2100 forintért, a sült gesztenye tíz lej (833 Ft). Lángos Nagykárolyban is van, átszámolva egy sima kb. 670 forint, de a sajtos-tejfölös sincs 850 forint, és a minőségéről azt írták, hogy pazar. Sőt több nagyon extra ízű lángos mellett ott még dubai csokis is kapható.
Kiemelt kép: szolsport.hu
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!