Nem egyedi eset: a MÁV utasainak át kell szállniuk, vagy várakozniuk, mert már a vécék sem működnek a szolnoki vonalon

Megosztás

Minden szerelvényen több illemhelyiség is található, csak éppen szép sorban mindegyik elromlik és emiatt használhatatlan. Márpedig egy két-háromórás út alatt ennyi utassal ez elég kellemetlen. Mivel nemigen javítják meg, a MÁV kitalálta, hogy az utasok szálljanak át másik szerelvényre, ez történt most Szolnokon is. Máskor “szünetet tartott” a menetidőben a vonat.

Bár igazából nem is feltétlenül értjük, miért kell ezen csodálkozni, hiszen Magyarországon az utóbbi években, ami elromolhat, az el is romlik. A vasúti közlekedés már jó ideje romokban hever, minden egyes nap műszaki hibák, komoly késések tömkelege, kimaradó járatok, ehhez az utasok már hozzászoktak, annak ellenére, hogy természetesen 2024-ben ez már régen elfogadhatatlan lenne egy EU-s tagállamban. Csak nálunk nem.

Az egyik helyi csoportban Szelindi Andrea tett közzé egy szolnoki esetet, ami mint kiderült, egyáltalán nem volt egyedi. Az utazóközönség egyik tagja arról számolt be, hogy az emeletes vonaton, amely Nyíregyházáról Budapest Nyugatiba közlekedett, egyetlen egy wc sem működött. Emiatt a szerelvény csak Szolnokig közlekedett, aki pedig még nem ért itt célba, azoknak át kellett szállni egy másik vonatra, hogy folytathassák útjukat.

Gyorsan kiderült, hogy ez kicsit sem a véletlen műve és egyszeri alkalom. Az utazók szerint egyre gyakoribb. Van, aki arról számolt be, hogy valóban egyre gyakoribb, hogy nem működnek a WC-k a vonatokon. Nyáron Szolnok – Bp. Nyugati között Cegléden kellett át- és visszaszállni az utasokra ott várakozó IC vonatra azoknak, akiknek szükségük volt rá (a mellékhelyiség használatára).

Nagyjából 1 hónapja Bp. Nyugati-Debrecen között Cegléden lehetett leszállni és használni az állomás mosdóját. Aki ezt nem tette, már csak Debrecenben volt rá lehetősége. Pénteken a 6139-es járaton ugyanez történt, Szolnokon álltak 15 percet, akinek kellett wc-re mennie, a vonatvezető őket várta meg.

Húsz éve vagyunk az EU teljes jogú tagjai, de ha valaki ezt 2004 őszén így megjósolja, hogy húsz évvel később az EU tagjaként ilyen szégyen lesz a vasúti közlekedésünk (is!), ilyen Balkánt is megszégyenítő állapotokkal, azt valószínűleg nemigen hitte volna el senki, de itt vagyunk és tapasztaljuk a saját bőrünkön, hogy mindig van lejjebb.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz. 

Kapcsolódó cikkek