Hatalmas baleset Karcag közelében

Megosztás

A látványosnak mutatkozó roncsokból szerencsére csak három könnyű sérültet kellett ellátni. Az már nagyobb baj, hogy ismét egy meggondolatlan előzés miatt csattant össze a két autó.

A Karcag Televízió tette közhírré, hogy baleset történt Karcag és Kunmadaras között a szerdai napon. Egy személygépkocsi közlekedett a 3401-es út 9. kilométerszelvényében Karcag felől Kunmadaras irányába, mikor az előtte haladó előzésébe kezdett.

A manőver során nem biztosított elsőbbséget a vele szemben egyenesen közlekedő személygépkocsinak és összeütköztek. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – 3 személy könnyű sérülést szenvedett.

Éppen hétfőn adtunk hírt arról, hogy a 31-es főúton pedig egy kamion kezdett a szembeforgalom ellenére ámokfutásszerű előzésbe egy teljes kocsisorral maga előtt. Csak a többi sofőr gyors és jó reakciójának volt köszönhető, hogy nem történt tömegtragédia. Kicsit figyeljünk már oda jobban egymásra az utakon!

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz. 

Kapcsolódó cikkek