Nem függesztették fel a rágalmazási ügybe keveredett Pócs János mentelmi jogát

Megosztás

Mozgalmas nap az Országházban – miközben 132 igen, 38 nem és 1 tartózkodó szavazat mellett a LMP-ből kiugrott Csárdi Antal mentelmi jogát felfüggesztették, ugyanazt nem tették meg a Jászság országgyűlési képviselőjének, Pócs Jánosnak az esetében, aki egy, a júniusi kampány során közzétett Facebook-videóban arról beszélt, hogy az azóta Jászapátin polgármesternek megválasztott Illés Gergő édesapja – őt képviselőnek választották – és társai „szétlopták a várost”.

A Szolnoki Járásbíróság egy feljelentés után indítványozta Pócs János országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését rágalmazás vétsége miatt, de az Országgyűlés 22 igen, 140 nem és 1 tartózkodó szavazattal – a mentelmi bizottság javaslatával egybehangzóan – „nem adta ki” a képviselőt.

„10 évvel ezelőtt, amikor a (…) mellett édesapád vitte a projekteket, akkor ezt a várost ők szétlopták. A közösségi házakban az új épületekben a régi szarufák voltak felhasználva. Használt faanyag, használt cserép, használt ablak. A felújított óvodában a gyerekek egy hónap után penészes falak között voltak, mert a régi téglákat vakoltátok be. Új vakolattal és így lett elszámolva. Hagytatok magatok után másfél milliárd adósságot, mi meg kifizettük” – fogalmazott Pócs Illés Gergő megválasztott polgármesternek és édesapjának címezve májusban.

Illés Péter szerint a város fejlesztési projektjeinek műszaki-pénzügyi feladatai nem tartoztak a munkaköréhez, egy-egy kivitelezés során sem műszaki, sem pénzügyi feladatokat nem látott el, felelősségi körébe ezek nem tartoztak. Pócs megalapozatlan vádjai emellett úgy tűnik, kontraproduktív módon hatottak, hiszen június 9-én nagy meglepetésre a Tisza párt által is támogatott független jelölt nyert a képviselő fia ellen.

Csárdi Antalt egyébként már nem mentették meg, miután az LMP június 3-án bejelentett gyűlést tartott a gödi akkumulátorgyárnál és Csárdi az úttesten elhelyezett paraván elé állt, innen online bejelentkezéssel közvetítette a tiltakozó akciót, ezzel állítólag akadályozva a közlekedést. A kőkemény vádpont az, hogy az úttestet rendőri utasítás ellenére sem hagyta el, ez pedig alkalmas lehet a helyszín biztosításával kapcsolatos szabálysértés megállapítására.

Emellett az Országgűlés hétfői ülésén elmondta utolsó parlamenti felszólalását a felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Fekete-Győr András.

Kép: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz. 

Kapcsolódó cikkek