Szolnok: valószínűleg ennek a BMW-snek sem így tanították a parkolást

Megosztás

A sokadik eset az utóbbi időszakban is, amikor egy autó “pilótája” teljesen szabálytalanul parkol Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Bár vannak, akik szerint ez teljesen szándékos és érthető.

Még a pénteki napon hozta össze ezt a parkolást egy fehér BMW sofőrje megyeszékhelyünkön. Ez a megállás is illik abba a sorba, amivel az utóbbi időszakban gyűjteni kezdtük a hihetetlennél hihetetlenebb parkolásokat, legtöbbször ugyanezen német autómárkával hajtották végre a manővereket. Legtöbb esetben a többi parkolni szándékozó teljes semmibevételével.

Két táborra oszlott N. Gábor fotójánál is a véleménynyilvánítók sora. Van, aki a fehér autó sofőrjét tartja kizárólagos felelősnek és még a jogosítványát is elvenné, ám nem ennyire egyértelmű a közvélemény. Sokak szerint ez a többi közlekedő teljes semmibevétele, hogy márpedig ő két helyet foglal el. Érdekes megfigyelni, hogy valóban olyan, mintha a vezető szándékosan parkolt volna a vonalra, mert ahhoz elég pontosnak tűnik. Van, aki felháborodik, mások csak legyintenek, főleg az autó márkáját felemlegetve.

Ám a másik tábor szerint teljesen érthető a sofőr ezen furcsa parkolása, mivel Szolnokon a szűk parkolóhelyeknél rendre azt tapasztalják, hogy szinte hetente újabb és újabb ajtónyitásból származó nyomok vannak a fényezésen. Vannak, akik nem figyelnek és nekiverik a saját autójuk ajtaját a sokmilliós autócsodáknak is és ezzel a szabálytalan módszerrel próbálnak védekezni ellenük.

Mindenki döntse el a maga ízlése szerint, kinek ad igazat, ám a képen látható parkolóhelyekről egyvalami biztosan megállapítható. A bal szélen látható szektor annyira szűk, hogy egy, a fehér BMW-nél jóval keskenyebb, átlagosnak mondható autó számára is kicsi lenne. A beállás-kiállás még talán menne, de még kicentizve is jó eséllyel a vonalon állna az illető. Ha pedig mellé is szorosan beállnak, kezdődhet a tetrisezés. Ez egy rosszul megtervezett parkoló. Ettől még egyszerre két helyet elfoglalva leparkolni szabálytalan.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz. 

Kapcsolódó cikkek