Ilyen volt a szolnoki közlekedési dugó régen, a helyzet azóta csak romlott

Megosztás

Aki az 1980-as években is élt már, főleg ha Szolnokon lakott, akkor tudja, hogy közlekedési szempontból sosem volt könnyű megyeszékhely. Nem valószínű, hogy nagy vigasztalást nyújt reggelente például Szandáról úgy bearaszolni, hogy tudjuk, 40 évvel ezelőtt is hasonlóan nézett ki a belváros, de mindenképpen érdekes kicsit kielemezni.

Az elemzésben pedig a Bajnai Zsolt által szerkesztett Blogszolnok.hu segít, amely közkinccsé tette ezt a remek képet, hogyan is nézett ki egy hétköznap Szolnokon a ’80-as években. A rendszerváltás még nem következett be, ám a ’70-es és ’80-as években bekövetkezett hatalmas mértékű forgalomnövekedést már a bőrünkön éreztük közlekedőként.

Ilyen volt tehát egy hétköznap a Beloiannisz út és a Ságvári körút kereszteződésénél valamikor a nyolcvanas évek elején. Használható a gyalogos aluljáró, csak a kiválasztottak parkolhatnak a pártház előtt, és a Sütő utca sarkán sem áll még a bankszékház. Mert akkor Szolnokon is szocializmus honolt.

A mából nézve a kép legnagyobb érdekessége talán az az iszonyatos autóforgalom, ami Szolnok főutcáján hömpölygött a nyolcvanas évek elején, egy átlagos hétköznapon. Merthogy ekkor ugye itt haladt át a 4-es számú főút, aminek rekonstrukciója szűk évtizeddel a fotózás előtt készült el, és még nagyjából ugyanennyi idő volt hátra a Szolnokot elkerülő út és a második közúti Tisza-híd átadásáig. Az autósor vége majdnem a Petőfi út sarkánál áll, és a kétszer két sávban nemcsak személyautók, de jó néhány teherautó is araszol az úton. Aki emlékszik meg ezekre az időkre, az talán egy-egy ZIL, Tatra vagy IFA nekilódulásával együtt járó fekete füstöt is fel tudja idézni. Alighanem ez lehetett Szolnok legszennyezettebb pontja a nyolcvanas években.

Egyébként a távolban ott a gépipari, a víztorony, a megyei rendőrkapitányság új szárnya, a 24 emeletes és a vasutas bérház is. Azaz kis túlzással Szolnok XX. századi építéstörténetének minden korszaka egy-egy jellegzetes építménnyel képviselteti magát ezen a nagyjából negyvenéves képen.

A járművek döntő többsége az akkori keleti blokk országaiból valók, Trabantok, Ladák, Ikarus buszok, Ifák, Barkasok, Skodák és így tovább. Ez pedig a szolnoki dugók egyik modern változata az elmúlt napokból-hetekből:

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz. 

Kapcsolódó cikkek