Néhány nappal ezelőtt nyitott a Jászság fővárosának legújabb kávézója és bisztrója, a Birs. A Lehel vezér tér 29. alatt található vendéglátóhelyről a Szol24-en is beszámoltunk, hiszen igazán innovatív módon két alkalommal is ingyenes kóstolót tartottak a helyi fiataloknak, hogy az ő beleszólásukkal készülhessen el a végső menü. A Birs a napokban újabb piros pontot szerzett.
Ahogy már olvashattak róla, tésztákkal, főzelék menükkel, snack ételekkel és desszertekkel várják a betérőket, mindezt pedig megfizethető áron ígérik.
A bisztró ezúttal egy Facebook-bejegyzésben tette közzé, hogy az előző napról megmaradt pogácsájuk nem a kukában végezte, sőt: kihelyezték azok számára, akik esetleg rászorulnak és éhesek, ingyenesen elvihető volt a maradék.
A közösségi médiában nagy sikert aratott a poszt, hiszen egyáltalán nem olyan gyakori eljárás, hogy egy étterem a szociálisan nehezebb helyzetben levő emberekre is gondol.
“Este fél tízkor, záráskor úgy gondoltuk, nem dobjuk ki a megmaradt péksütit, hanem kitesszük az üzlet elé, ha valaki szeretné elvinni” – írták, hozzátéve, mivel meglepően nagy számú elismerést kapott a random akciójuk, ezért innentől kezdve zárás után minden nap kiteszik a még ehető, aznapról megmaradt ételt.
Kép: Birs kávézó és bisztró Fb
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!