Családját sem kímélte a zagyvarékasi sorozatbetörő

Megosztás

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki többszörös lopás gyanúja miatt került a hatóságok látókörébe, ráadásul még a saját szüleit is megkárosította. A bíróság elrendelte a letartóztatását.

A rendelkezésre álló adatok alapján a férfi június elején egy zagyvarékasi pékség udvarára tört be, ahonnan kézi szerszámokat tulajdonított el. Július 15-én szülei zagyvarékasi otthonából élelmiszereket és ruhákat lopott.

Ezt követően augusztus 6-án éjszaka betört egy szolnoki és egy zagyvarékasi üzletbe is, ahol először 100 000 forintnyi váltópénzt, majd két zsák préselt PET-palackot vitt magával. Két nappal később visszatért a szolnoki boltba, ahol ezúttal a kasszát és egyéb tárgyakat vitt magával.

A nyomozás során a rendőrök munkáját jelentősen segítették a pékségnél és az üzleteknél működő biztonsági kamerák felvételei. A felvételeken egy 23 éves zagyvarékasi férfit azonosítottak, akit augusztus 8-án, az ügyek összevonása után fogtak el és állítottak elő a Szolnoki Rendőrkapitányságra.

Kihallgatását követően őrizetbe vették, és négyrendbeli lopás vádjával kérték a letartóztatását, amit a bíróság is indokoltnak talált, és elrendelt.

Kép: police.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!


Kapcsolódó cikkek