Szolnokról már rég eltűnt, de tárt karokkal várnák a miskolci Casco-fényreklámot

Megosztás

A középkorúak már emlékezhetnek rá, a fiatalok maximum képeken láthatták a hatalmas szolnoki Casco-reklámot, ami teljesen meghatározta az utcaképet. Van, aki nagyon szerette, van, aki kifejezetten rühellte. Miskolcon még most is fent van egy pontosan ugyanolyan, már természetesen használaton kívüli példány, amit szolnokiak szeretnének megszerezni. Bár erre igen kevés az esély.

Kérdéses, mi lesz a sorsa a hatalmas Casco-feliratnak Miskolcon? Nem is olyan régen Szunyogh László, Miskolc főépítésze is elgondolkodott ezen kicsit hosszabban is. Most azonban szembejött vele egy szolnoki blog, ahol az egekig magasztalták az egykor Szolnokon is megtalálható, ám azóta rég eltűnt reklámfeliratot.

Erről Szunyogh számolt be saját közösségi médiás felületén. “Idézet a Szolnok-blog bejegyzéséből (2023-ból):
“Amióta az Utánam, srácok! című film főcímének sokadik megnézésekor bevillant, hogy nemcsak Szolnokon volt forgókerekes Casco-fényreklám, kerestem a miskolci szerkezet nyomait. Egykor és ma is Miskolcon élőktől megszállottként kérdezgettem, emlékeznek-e az ottani Casco-reklámra, tudják-e, hol volt vagy van.

És hát nem nagyon tudtak útba igazítani: mindenkinek rémlett valami, de úgy tűnt, Miskolcon nem volt olyan fontos az az eszköz, mint Szolnokon. Már teljesen feladtam, sőt, szinte el is felejtettem, amikor a miskolci sétálóutca végéről megláttam. (…)
Bár sötétben nem láttam, de lentről úgy tűnt, jó ideje nem világít már az a reklámeszköz, talán csak azért van a helyén, mert már senkié vagy senkinek se kell, és nincs, aki kifizesse a lebontását.
Mit nem adnék érte, ha valami csoda folytán Szolnokra kerülne, és mint ipari emlék újra bevilágítaná a Kossuth és a Hubay utca között álló ház tetejéről a Kossuth teret.”

(az idézet forrása: http://www.blogszolnok.hu/vendegoldal_miskolci_nap“) Képek: Borsod24.hu, blogszolnok.hu.

A miskolci, még most is meglevő példány közelebbről:

A szolnoki verzió két korabeli képen:

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek