Csodával határos módon túlélte azt a balesetet az a mezőtúri születésű nő, akinek autóját egy 38 tonnás kamion gyűrte egy másik kamion alá a közelmúltban Szolnoknál.
Az elképesztő balesetről maga az érintett számolt be közösségi oldalán.
Ezt írta:
“Úton voltam, mert anyukámhoz szerettem volna eljutni Békéscsabára, aki egész nap sütött-főzött, mert hosszú évek után először tudtunk volna több napot együtt tölteni és hivatalos ügyeket intéztünk volna ebben a pár napban, hogy a lakáshiteleim kamatai ne szökjenek az egekbe. Élveztem, hogy kora délután indulhattam, nem voltam időhöz kötve és a kedvenc, biztonságos autónkkal utazhattam. Imádtam azt az autót, hosszabb utakra csak vele voltam hajlandó elindulni. Nyomatékos volt, soha nem volt semmi baja, kevés kilométeres, hangtalanul ment a legszarabb utakon is a nagy kerekeivel, amikért szintén odáig voltam. Ati még le is szervizelte az indulás előtti nap, felkerültek rá a téli papucsok és tökéletes műszaki állapotban volt. Nagyon szerettem. A munkaeszközöm is volt, vele jártam az országot, hogy tarthassam a kapcsolatot a csapatommal.”
Így folytatta:
“Ez a dátum örökké beégett a tudatomba, mivel a fizika törvényeit tekintve ma nem lehetnék itt és nem írhatnám le Nektek ezeket a sorokat. Nagyon hálás vagyok, amiért élhetek.”
Majd rátért a baleset részleteire is:
“Szolnokra érve a Szent István hídon előttem elég messzire lassított, majd megállt a kamion, utólag kiderült, hogy szemből előzött valaki ès ezért állt meg, ezt nagyon időben észleltem és biztonságosan sikerült megállnom lassan mögötte. A megállás pillanatában még nem jött mögöttem senki, viszont ha meg kell állni egy híd közepén, akkor az ember csak belenéz a visszapillantó tükörbe, hogy a mögötte haladó is biztonságosan meg tud-e állni a féklámpa ellenére, mert se jobbra nem tudsz a szalagkorlát miatt helyezkedni, se balra, hogy szemből csapódjon beléd valaki. Na itt már 1 másodperc alatt történt minden. De az egész 2-3 másodperc volt.
Nem volt fékcsikorgás, semmi. Úgy jött belém a figyelmetlen kamionos, hogy inkább becsuktam a szemem és ráhajoltam a kormányra, mert eljutott a tudatomig, hogy számomra ennyi volt az élet. Ezt nem lehet túlélni.
Az utolsó pár évem a legnagyobb boldogságban és szabadsággal telt, amiről mindenki álmodik, és elfogadtam hogy ha ennyi volt az életem, akkor már ezért érdemes volt élni.”
A becsapódás utáni pillanatokról is beszámolt:
“Az autóban éppen annyi hely maradt, amennyi én voltam, teljesen beszorulva a roncsba, odapréselt a műszerfalra. Az autónak egyetlen épp eleme nem maradt, teljes egészében az életét adta értem.”
És hogy mi történt ezután?
“Mai napig néha úgy kelek fel, hogy nem tudom eldönteni, hogy élek-e. Nagyon furcsa érzés. Persze mindig tudatosul bennem, hogy élek.”
És mi a helyzet a kamionossal?
“A kamionos, aki fékezés nélkül belém jött és majdnem megölt, a mai napig nem jelentkezett nálam, a helyszínen ott volt, de nem jött oda hozzám. Igazából nem értem… Elfogadom, de nem értem.
Sokáig azt sem tudtam kicsoda, írnom kellett kérelmet a rendőrségnek, hogy megkaphassam az adatait a biztosítási káresemény megkezdéséhez. Az én lelkem biztos nem nyugodott volna meg addig, amíg nem tudom, hogy az a szerencsétlen (szerencsés) másik védtelen vétlen ember, aki elszenvedte, hogy egy kamion 38 tonnás össztömeggel fékezés nélkül beléhajt, él és jól van e. De sokan vagyunk sokfélék és tényleg hálás vagyok az őrangyalomnak és a tökéletes kisautónknak, hogy a következő hónapokat nem lélegeztetőgépen vagy a föld alatt töltöm és még sok mindent megélhetek.”
