Elköszön a kekva-rendszer, 1284 milliárd forint közvagyon kerül vissza az államhoz

Elköszönünk a tizenhat „felsőoktatási tevékenységet nem végző közérdekű vagyonkezelő alapítványtól”. Ezzel legkevesebb 1284 milliárd forintnyi közvagyon kerül vissza állami ellenőrzés alá, miután jó néhány évvel ezelőtt a Fidesz kivette onnan.

Augusztus 31-ével lezárul 16, felsőoktatási tevékenységet nem végző közérdekű vagyonkezelő alapítvány felszámolása. A kekvák megszüntetésével legalább 1284 milliárd forint könyv szerinti értékű közvagyon kerül vissza közvetlen állami ellenőrzés alá – közölte hétfőn a Miniszterelnökség.

Azt írták, ezzel véget ér egy átláthatatlan rendszer és egy fontos akadály is elhárul az uniós források hazahozatala elől. A közleményben felidézték: a közérdekű vagyonkezelő alapítványok, vagyis kekvák rendszerét az előző kormány építette ki, jelentős állami vagyont és az ezekről szóló döntéseket emelt ki a közvetlen állami ellenőrzés alól, és helyezett alapítványi kuratóriumok kezébe.

Hozzátették, a rendszer ráadásul úgy biztosított hosszú távú önállóságot ezeknek a szervezeteknek, hogy közben hatalmas közvagyonnal gazdálkodhattak. A most megszűnő alapítványok vezetésében az előző kormányzat több meghatározó szereplője is helyet kapott. A közel 575 milliárd forint könyv szerinti vagyonú Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC) kuratóriumát Orbán Balázs vezette, a Jövő Nemzedék Földje Alapítványét Lázár János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványét Áder János, a Magyar Kultúráért Alapítványét pedig Demeter Szilárd.

A legnagyobb vagyont az MCC Alapítvány kezelte, közel 575 milliárd forint könyv szerinti értékben. A MOL-Új Európa Alapítvány vagyona meghaladja a 262 milliárd, a Jövő Nemzedék Földje Alapítványé pedig megközelíti a 108 milliárd forintot. Ez a három alapítvány együtt az államra átszálló vagyon közel háromnegyedét kezelte – mutat rá a közlemény. (via Hvg.hu)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek