Ki fél egy pódiumbeszélgetéstől?

Megosztás

Az Agóra Szolnoki Közéleti Egyesület a napokban osztotta meg, hogy különös indokok miatt meghiúsult egy rendezvényük, pontosabban Puzsér Róbert kritikus, publicista pódiumbeszélgetése körül akadtak gondok. A szervezet közösségi oldalán arról írt, hogy bár az eseményt már leegyeztették, a város kulturális intézményében, az Aba-Novák Agórában végül mégsem tarthatják azt meg.

Az Agóra szerint „a fideszes nyomásgyakorlás mindenütt érezhető” és bár a hivatal vezetői között nincs nyíltan kormánypárti személy, mégis megtiltották, hogy helyet adjanak a rendezvénynek az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban.

A posztban úgy fogalmaznak: „a láthatatlan fideszes mélyállam nemet mondott”, hozzátéve, hogy Puzsér Róbert örömmel elfogadta volna a meghívást, a program azonban így elmarad.

Az Agóra Egyesület közleményében hangsúlyozta, céljuk a párbeszéd fenntartása, nem pedig a politikai megosztottság erősítése: „A párbeszédet nem elfojtani, hanem bátorítani kellene. Mi továbbra is hiszünk abban, hogy Szolnok a szabad szó városa.”

Kép: 444

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek