A Budapest Honvéd magabiztos játékkal, 5–2-re győzte le a Merkantil Bank Liga újoncát, a Karcagot a másodosztály 8. fordulójának hétfő esti mérkőzésén. A sikerrel a kispestiek megerősítették helyüket a tabella élén, míg a Karcag idegenben továbbra is nyeretlen maradt, bár szégyellnivalója semmi esetre sincs.
A találkozót eredetileg Karcagon rendezték volna, ám a nagykunsági klub kérésére felcserélték a pályaválasztói jogot, mivel a vendégszektor jelenleg még nem alkalmas nagyobb számú szurkoló fogadására.
A két együttes most először találkozott tétmeccsen, előzőleg csupán egy 2006-os felkészülési összecsapáson mérték össze erejüket.
A meccs gólzáporral indult: a 10. percben a volt honvédos Hidi Patrik szabadrúgásából Kovalovszki Máté fejelt a kapuba, de szinte azonnal érkezett a válasz, amikor Csontos Dominik büntetőből egalizált. Az első félidő hajrája már a hazaiak szélsőjéről, Zuigéber Ákosról szólt, ugyanis két remek találattal megfordította az állást.
A szünet után a Karcag Pap Zsolt góljával még szépíteni tudott, ám rövid időn belül Kántor Kevin fejesével, majd újabb Csontos-tizenegyessel végleg eldőlt a három pont sorsa.
„Én elmondtam, nem érdekel, ha tíz van közötte, de akkor is ki kell szolgálnunk a közönséget és a tévénézőket. Inkább játsszunk egy ilyen hétgólos mérkőzést, mintsem egy színtelen, szagtalan 0-0-t. Ennek jobban örülök, de nyilván tudtuk, hogy a Honvéd kerete erősebb, ezt ki is használták. Viszont az én csapatom nem szokott rögzített helyzetből gólt kapni, ma négyet kaptunk, ezért el kell beszélgetnem a csapattal, mert ez okozta a vereségünket” – fogamazott a mérkőzés után a Karcag vezetőedzője, Varga Attila.
A Honvéd százszázalékos hazai mérleggel őrzi vezető helyét, míg az újonc sorozatban másodszor maradt pont nélkül, bár összesítésben még így is a hetedik helyen áll.
Kép: Kovács Péter / Nemzeti Sport
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!