Györfi Mihály polgármester egy korábbi képviselő javaslatát szívelte meg, az összes politikai pártot arra kérte, hogy feltétlenül működjenek együtt a város érdekében.
Szolnok polgármestere a következő bejegyzést fűzte a javaslat elfogadásához. “Köszönettel elfogadtam Radócz Zoltán, volt önkormányzati képviselő, korábbi alpolgármester javaslatát, hogy városunkban Közbiztonsági Tanács alakuljon.
Terveink szerint ebben együtt dolgozik majd a rendőrség, a közterület-felügyelet, a polgárőrség, a szociális területen működő szervezetek, a hajléktalan-ellátásban aktív civilek, az illetékes tanácsnokok és a Hivatal érintett vezetői.
Felkérem továbbá az összes szolnoki politikai párt képviselőit, hogy a közös munkában vegyenek részt. A cél egyszerű: közösen, összehangoltan javítani Szolnok közbiztonságát és a rászorulók helyzetét. Egyben felkérem Radócz Zoltán urat, hogy a munkacsoportban tiszteletbeli elnökként vegyen részt a munkában!
Köszönöm neki az értékes ötletet és a városért való tenni akarását! Dolgozzunk együtt a biztonságosabb, élhetőbb Szolnokért!” – írta Györfi.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!